
Ünnepélyes keretek közt adták át a Kortárs Hangon nemzetközi irodalmi pályázat díjait a hétvégén Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának főépületében, az egykori Marianumban.
2017. április 21., 19:212017. április 21., 19:21
A rendezvényt az Eszterházy Károly Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem és az Erdélyi Magyar Írók Ligája közösen szervezte. „A 13. alkalommal megszervezett Kortárs Hangon nemzetközi irodalmi pályázat idén is nagyon izgalmas, színvonalas, jó szövegeket felvonultató vetélkedő lett. Merész, olykor vakmerő szövegek érkeztek, amelyek nem mindig értek célba irodalmi szempontból, de azt lehetett látni, hogy bátrak, szorgalmasak a versenyzők, ez pedig sok esetben több mint biztató, ami a Kárpát-medencei fiatal szerzők újabb hullámait illeti\" – értékelt lapunknak Karácsonyi Zsolt, a zsűri tagja, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke.
Kérdésünkre elmondta, a fiatal szerzőket is ugyanazok a témák foglalkoztatják, mint az idősebbeket, azaz a szerelem és halál, csak más-másféleképpen, ugyanakkor a nemzedéki sajátosságok is megjelennek az alkotásokban.
A zsűri másik tagja, Berszán István, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanszékvezetője úgy értékelt, rendkívül sokszínű volt a felhozatal. Mint részletezte, amellett, hogy sztereotip és modoros szövegek is születtek, meglepően kiváló verseket és elbeszéléseket olvasott, amelyről nem mondta volna meg, hogy egy pályakezdő írta. Több volt a vers, a beküldött pályaművek csaknem kétharmada, prózából kevesebbet írtak a fiatalok, stílustörténeti \"utazásoktól\" kezdve élesen megfogalmazott társadalomkritikáig széles skálán mozognak a beküldött pályaművek. „Akadnak bölcselő hajlamú fiatalok is, akiknek a versét, ha betenném egy idősebb költő késői kötetébe, senkinek sem szúrna szemet\" – magyarázta Berszán István.
A pályázatra három országból tíz egyetem hetvenhét hallgatója nevezettbe alkotásaival. A pályázati anyagok elbírálásában az Irodalmi Szemle, a Várad, a Helikon, valamint az Agria irodalmi folyóiratok főszerkesztői vettek részt, a szakmai zsűri tizennégy pályázót díjazott. Ezen kívül a Kortárs Hangon című kötetben összesen harmincnyolc szerző műveit mutatják be. A tehetségkutató pályázat díjazottjai kétnapos műhelytevékenységen vesznek részt Szamosújváron, a Téka Szórványkollégiumban.
Azért díjaztak összesen 14 szerzőt, mert a 6 különdíj mellett, 3-3 harmadik, második és két-két első díjat is kiosztottak a fiatal irodalmároknak. A két első díjat Kreigel Zsófia, az egri Eszterházy Károly Egyetem hallgatója és Mărcuțiu – Rácz Dóra, a BBTE diákja nyerték el el. Második díjat nyert Sárkány Tímea és Kovács Péte,r a BBTE, valamint Rump Tíme, az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói. Harmadik díjas lett György Alida és Fülöp Dorottya a BBTE színeiben, illetve Farkas Beatrix, a Miskolci Egyetem hallgatója.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.