2011. szeptember 13., 04:442011. szeptember 13., 04:44
A nevezésekről az Európai Filmakadémia legtöbb tagját tömörítő húsz ország tagsága döntött közvetlen szavazással. A nevezett 45 film közül a filmakadémia csaknem 2500 tagja választja majd ki az egyes kategóriák jelöltjeit. A jelöléseket november elején, a sevillai filmfesztiválon hozzák nyilvánosságra. A nevezettek között szerepel az Egy jobb világ című dán dráma, amely idén elvitte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját, továbbá a négy Oscar-díjat elnyert A király beszéde című brit produkció, Aki Kaurismäki Le Havre című drámája, a román Cătălin Mitulescu Loverboy című rendezése, Lars von Trier Melankólia című munkája, Pedro Almodóvar A bőr, amelyben élek című thrillere és a belga Dardenne testvérek Srác a biciklivel című filmje is – olvasható a filmakadémia honlapján. Az Európai Filmdíjakat december 3-án adják át Berlinben. Tarr Béla nyolcadik játékfilmje, az idén Oscarra is nevezett A torinói ló korábban elnyerte a Berlinale nagydíját, valamint a filmkritikusok díját, és a jelenleg zajló Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is vetítik. A lengyel Jerzy Skolimowski filmje, a lengyel–ír–norvég–magyar koprodukciós thriller munkálataiban a Berger József vezette Mythberg Films vállalt szerepet. Az Essential Killing (Ölésre ítélve) tavaly a velencei filmfesztiválon a zsűri különdíját kapta, a főszereplő, Vincent Gallo pedig a legjobb színész díját vehette át. Cătălin Mitulescu második nagyjátékfilmje, a Loverboy egy fiatal román fiú, Luca története, aki lányokat csábít el, majd emberkereskedők kezére játssza őket. A Cannes-ba is meghívott produkció romániai premierjét a TIFF-en tartották.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.