
Fotó: Facebook/Kolozsvári Puck Bábszínház
Kiosztották a hét végén az öt napos, 16. alkalommal szervezett Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljának díjait.
2017. október 23., 11:422017. október 23., 11:42
A kolozsvári szemlén a négy meghívott külföldi társulaton kívül tizennégy hazai bábszínház volt versenyben a fesztiváldíjakért. A bíráló bizottság tagja Slobodan Markovic (a zsűri elnöke, a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), Roxana Croitoru teatrológus, Katona József rendező, Ovidiu Pecican újságíró és Epaminonda Tiotiu díszlettervező volt.
A legjobb rendezés díját A hókirálynő című előadás színpadra állításáért Adela Moldovan kapta, az előadást az Aradi Marionett Színház mutatta be. A legjobb dramaturgiáért járó díjat szintén a szatmári Brighella Bábtagozata érdemelte ki. A Történet a tálról és a kanálról című előadás szövegkönyvét Michael Ende nyomán Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó írta.
A legjobb zene díját Czapp Ferenc zeneszerző érdemelte ki, a díjnyertes muzsika a szatmári Történet a tálról és a kanálról című előadásban volt hallható. A legjobb női alakítás díját ex aequo Nagy Anikó érdemelte ki a Történet a tálról és a kanálról című előadásban bemutatott játékáért.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!