Hirdetés

Taroltak a magyarok a vásárhelyi UNITER-gálán

A hazai színházi élet sztárjai vörös szőnyegen vonultak be a marosvásárhelyi Kultúrpalotába hétfő este a Román Színházi Szövetség 22. díjkiosztó gáláján. Az esemény nemcsak a helyszín miatt volt idén „magyar vonatkozású”, hiszen a két legfontosabb díjat is magyar produkció vitte el.

Szucher Ervin

Vass Gyopár

2014. április 29., 17:172014. április 29., 17:17

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Viktor avagy a gyermekuralom című, Silviu Purcărete által rendezett produkciója kapta a legjobb előadás díját, Hamlet című előadásáért pedig Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója vehette át a legjobb rendezés díját. Szintén a Hamlet-előadással a marosvásárhelyi Bartha József képzőművész nyerte a látványtervezésért járó UNITER-díjat.

„Nem a díj a fontos, de ez az előadás, érzésem szerint, megérdemelte a kitüntetést” – jelentette ki lapunknak alig pár perccel az Uniter-díj átvétele után – amelyet Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter nyújtott át neki – a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Tompa Gábor.

Roger Vitrac darabjával az utóbbi másfél évtized alatt a sétatéri társulat ezennel immár a nyolcadik, legjobb produkciónak járó nagydíjat gyűjti be. „Öröm, hogy társulatunknak ennyi év után is ilyen magasan sikerül tartania a mércét. Annak dacára, hogy minden színház életében vannak hullámvölgyek, úgy tűnik, a mi csapatunk magasan lebeg és lobog. Én ezt annak tulajdonítanám, hogy színészeinkben megvan a kellő alázat, nem ülnek a képzeletbeli babérjaikon, hanem mindig újra és újra tudják kezdeni alkotói munkát” – nyilatkozta a Krónikának Tompa Gábor, aki hosszú életet és komoly nemzetközi pályát jósol a Silviu Purcărete által rendezett nyertes darabnak.

A kolozsvári szakember ugyanakkor elismerésének adott hangot amiatt, hogy a rendezők kategóriájában volt tanítványa és jó barátja, Bocsárdi László vitte el a pálmát. A Sepsiszentgyörgyön színpadra állított Hamlet rendezője első sorban annak örül, hogy a román színházi szakma olyan tárgyilagossággal közelít a kérdéshez, amit más területen lehetetlen tapasztalni. Bocsárdi szerint ezzel magyarázható a magyar alkotók által elnyert díjak száma.

A színidirektor és rendező ugyanakkor az öt kategóriában díjra jelölt társulatára is rendkívül büszke. „Én nem hiszem, hogy egyik előadást a másikkal lehet versenyeztetni, és a kérdést objektíven megválaszolni. Az, hogy valamelyik társulatról azt állítsák, hogy az év legjobbja volt, szerintem túlzás. Én a seregszemlékben hiszek, de versenyekben nem” – szerénykedett a Balázs Zoltánt (a Radu Stanca Színház és a budapesti Maladype Színház koprodukciójaként színre vitt Mester és Margarita című előadás rendezője) és Purcăretét „leköröző” sepsiszentgyörgyi szakember.

Bocsárdi egyébként – bár vendégrendezőként már kapott UNITER-díjat – saját társulatával készült előadásért most vehetett át először rendezői elismerést a színházi szövetségtől.

„Azt gondolom, hogy a Hamlet egy nagyon jó előadás. Éppen azt mondtam Bocsárdi Lacinak, hogy odaadnám az UNITER-díjamat azért, ha ez az előadás kapta volna meg a legjobb produkcióért járó díjat” – nyilatkozta Bartha József.

„Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de Bernády merészsége ihletett meg, amikor felajánlottam, hogy tartsuk Marosvásárhelyen a 22. UNITER-gálát, hiszen Bernády részéről is merészség volt egy kisvárosnak egy ekkora palotát emelni. Úgy is tekintek erre a rendezvényre, mint egy befektetésre. A 22. UNITER-gála célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy igenis lehet kisvárosban nagy eseményeket megvalósítani. Nagyszerű dolgoknak voltunk tanúi ma este: például Kossuth Lajost láthattuk a háttérben kivetítve, miközben a színpadon román népzenét játszottak, és a kettő megfért egymás mellett” – mondta Gáspárik Attila, az esemény házigazdája.

A marosvásárhelyi teátrum vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy hamarosan a városban is bemutatják a kolozsvári és szentgyörgyi díjazott produkciókat.

Alakítási díjakat ezúttal nem kaptak magyar színészek, bár a legjobb férfi főszereplő díjára Mátray Lászlót is jelölték a szentgyörgyi Hamlet címszerepéért, de ugyanebben a produkcióban nyújtott alakításáért jelölték a legjobb mellékszereplő díjára Pálffy Tibort is.

A kolozsvári Viktor két mellékszereplője, Albert Csilla és Bogdán Zsolt is esélyes volt elismerésre. A férfi mellékszereplő díját végül Valer Dellakezának ítélte oda a zsűri, a craiovai színház Tóték című előadásában nyújtott alakításáért. A színész a díj átvételekor beszédét ezzel zárta: „Szeretlek, Örkény!”

Életműdíjat kapott Petru Ciubotaru színész, Mihai Măniuţiu rendező, Virginia Itta Marcu színésznő, Anca Pâslaru díszlettervező, Zeno Fodor színikritikus. A 2013-as év legjobb román drámájának járó kitüntetést – amelyet a román királyi család ajánlott fel, és amelyet Miklós herceg adott át – a marosvásárhelyi Alina Nelega dramaturg, író kapta.

Kiválósági díjat kapott Victor Rebengiuc színész, akit az egész terem állva tapsolt. Dokumentumszínház kategóriában Gianina Cărbunariu nyert, aki Vásárhelyen a 20/20 című előadást rendezte korábban. Az idei gála nagy vesztese egyértelműen a nagyszebeni Radu Stanca Színház és a budapesti Maladype Színház koprodukciója volt, amelyet több fontos kategóriában jelöltek, de díjat nem kapott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
Hirdetés
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
Hirdetés
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
Hirdetés
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
2025. november 22., szombat

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról

A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról
2025. november 21., péntek

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról

Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról
Hirdetés
Hirdetés