Hirdetés

Táncünnep Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön

A táncművészetet ünneplik ma világszerte, ugyanis 1982-ben a Nemzetközi Tánctanács életre hívta a Tánc Világnapját, amelyet minden évben április 29-én, Jean-Georges Noverre (1727–1810), a modern balett megalapítója születésének évfordulóján ünnepelnek.

Krónika

2009. április 29., 10:412009. április 29., 10:41

Kolozsváron a Bukaresti Nemzeti Táncközpont (CNDB) kortárs tánc évada keretében háromnapos előadás-sorozat szerveződik a világnap köré: a kincses város közönsége jelentős nemzetközi sikernek örvendő kortárs táncprodukciókat láthat, és különleges szerzőkkel, koreográfusokkal találkozhat.

Tegnap Edi Gabia My brut material your performance című táncszólóját láthatták az érdeklődők. A produkció bemutatója 2008 októberében volt Londonban, az előadás a civil és performatív test viszonyát taglalja. „Táncosként több információval rendelkezem a testről, és ezeket az ismereteket olykor a színpadon, az előadáson kívül is felhasználom. Ugyanakkor a testem – a performer teste – felhasználja a mindennapi élet információit. Miután erre a következtetésre jutottam, megértettem, hogy a test mindezen változatai a performeri helyzetben való lét természetes módjává lettek. Az utcán való járás és a színpadi tánc között a testem nem észlel semmilyen különbséget” – vallja a harmincéves táncművész.

Ma 20 órától Vava Ştefănescu Kvartett egy mikrofonra című koreográfia-hang installációját tűzték műsorra. A produkció „a bezártság, a távolság hiányának, a másikkal való kapcsolatnak a problémáját taglalja, abból kiindulva, hogy önnön létünk foglyai vagyunk” – olvasható az előadás ajánlójában.

Mădălina Dan A megkettőződés című előadását holnap láthatja a közönség a kolozsvári magyar színház stúdiótermében. A produkció távolságtartóan és iróniával közelíti meg a kortárs tánc néhány tabutémáját, az előadás „megkérdőjelez” és szentségtelenít, ezáltal mutat fel új identitásokat.

A sepsiszentgyörgyi Kék Hold Táncklub a Tánc Világnapja alkalmából vetítéssel és bemutatóval egybekötött társastánc-történeti előadást tart, amelyen standard és latin-amerikai táncokat mutatnak be. A bemutatót május 3-án 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében tartják.

Imreh-Marton Enikő vezető tánctanár elmondta: a Kék Hold Táncklub 2002 decemberében alakult Sepsiszentgyörgyön, hogy szórakoztatva népszerűsítse a társastáncokat. Azóta a klubnál 574-en végeztek egyéves tánctanfolyamot, a legfiatalabb résztvevő négy a legidősebb hetvenegy éves volt, ugyanakkor közel kétezren vettek részt az alkalomszerűen szervezett ingyenes oktatásokon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés