Hirdetés

Táncos- és teremhiány a Háromszék Táncegyüttesnél

Két bemutatót tervez az idei évadra a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes: egy táncszínházi előadást és egy folklórműsort. Deák Gyula, az együttes igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, A tékozló fiú táncszínházi előadást Ivácson László rendezésében jövő év márciusában mutatják be, míg a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című folklórműsort májusban láthatja a közönség.

Bíró Blanka

2012. szeptember 21., 09:392012. szeptember 21., 09:39

Továbbra is műsoron tartják a Csipkerózsika című mesejátékot, valamint a Száz évig és a MaszkUra című produkcióikat. November 9–11. között huszonnegyedik alkalommal szervezik meg a Népzene- és néptánctalálkozót. Deák Gyula elmondta: már most készülnek az együttes fennállásának 25. évfordulójára, erre három év múlva kerül sor, de azt tervezik, hogy az alkalomra kiadják a legjobb előadásaik videógyűjteményét.

Hogy ezt megvalósíthassák, a következő három év alatt fel kell újítani néhány régebbi előadást, ebben az évadban a Novák Ferenc által rendezett, A helység kalapácsa című epikus táncszínházi produkciót tűzik újra műsorra. Ivácson László, az együttes művészeti igazgatója és koreográfusa elmondta, az alacsony fizetések miatt felmondott Vaszi Levente a legjobb karaktertáncosuk.

„Egyre inkább kénytelenek vagyunk bedolgozókra támaszkodni, az együttesnek jelenleg tíz állandó táncosnője és hat táncosa van” – mondta Ivácson, aki elégedetlen az utánpótlásképzéssel, szerinte a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színészképzőjének keretében működő táncművészeti osztályt szakosítani kellene, hogy legalább minden harmadik évben néptáncosokat is képezzenek. Az együttes továbbra is székházgondokkal küzd, a Kultúrpalotában bérelt termeiket nem fűtik megfelelően, így télen nem tudnak az előadások közben átöltözni.

„Abban bíztunk, hogy birtokba vehetjük az épülő új stúdiótermet, de nincs garancia arra, hogy ez megtörténhet. Míg az önkormányzat tanácshatározattal átadta a román színtársulatnak a régi mozi épületét, mi nem kaptunk írásban semmit” – mondta Deák Gyula. Az új studióterem idén megépült, de még nincs berendezve, fény- és hangtechnikára is szükség van, és a kivitelezési hibákat is ki kell javítani, a hangszigetelés például nem megfelelő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés