Hirdetés

Táncfőváros lett Kolozsvár

Kedden este 20 órától erdélyi turnéja során a Kolozsvári Magyar Operában lép fel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Steps Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál keretében.

Krónika

2016. május 17., 11:552016. május 17., 11:55

A turnén – amelynek keretében a neves budapesti tánccsapat vasárnap Borospatakán, hétfőn pedig Marosvásárhelyen lépett fel – az Élő Martin Archívum sorozat két részét mutatják be az érdeklődőknek. A népek egymás mellett éléséről szóló előadás a kultúrák közötti átjárhatóságot bizonyítja a tánc nyelvén, követve a fáradhatatlan néprajzkutató, Martin György (1932–1983) táncfilmezéseinek útvonalát. A sorozat első részét Bonchida háromszor címmel mutatták be 1999-ben.

„Ez az alkotás kiemelkedő jelentőségű volt a magyar néptáncművészetben, mivel először jelent meg egy falu minden nemzetiségének zenéje és tánca egymás mellett, egy produkción belül. „Miért pont Bonchida, miért »háromszor«? Azért, mert e faluban három nemzetiség, a magyar, a román és a cigány mindig a legnagyobb egyetértésben élt egymás mellett; ezek az emberek szívesen eljártak egymás mulatságaira, ismerik és tiszteletben tartják egymás kultúráját, zenéit és táncait” – olvasható a produkció ismertetőjében. A sorozat második része Martin György további, kalotaszegi gyűjtéseiből származó táncok színpadra vitele.

Az idei Steps Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál hétfőn este vette kezdetét Andreea Gavriliu Zic Zac című rendezésével a Sapientia egyetemen. Szerda este nyolctól ugyancsak a Sapientia stúdiótermében lehet megtekinteni Baczó Tünde 7/7 című egyéni előadását, amelynek zenéjét Cári Tibor írta, csütörtökön pedig Arcadie Rusu Álmatlanság (Nesomn) című koreográfiáját lehet megnézni a Kolozsvári Magyar Operában – utóbbi előadás ősbemutatóját a londoni Big Dance 2012 fesztiválon tartották.

Május 22-én a Monostor negyedi frissen felújított Dacia Moziban lép fel a Maros Művészegyüttes magyar és román tagozata a Szép piros hajnal és a Dor, dor în ţară călător című előadásokkal. A fesztivál május 23-án zárul a franciaországi Karma Dance Project társulat Plain Lune című előadásával, amelyet a nemzetközileg is elismert Gigi Căciuleanu neves román rendező-koreográfus vitt színre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés