2009. április 02., 13:012009. április 02., 13:01
Az együttes legújabb előadása, az Argentina Express című táncjáték Saviana Stănescu kortárs román írónő drámája alapján készült és az argentin tangóra épül: András Lóránt rendező-koreográfus a néptáncelemeket alakította át tangóvá a próbafolyamat során.
„A jelenetek, érzelmek, mozdulatok mindeközben úgy születtek meg, hogy az alapul vett mű mondanivalója cseppet sem sérült – amiként a dráma kortárs élethelyzeteket tár fel, úgy az előadás is a minket körülvevő valóságot mondja el a tánc – jelen esetben a tangó nyelvén” – olvasható a produkció ajánlójában.
Az Argentina Express bemutatóját holnap 19 órakor tartják a művelődési házban. A produkcióban Albert Éva, Antal József, Antal Katalin, Boros Béla, Demeter Erika, Faluvégi Erzsébet, Gáll Katalin, Györfi Csaba, Oláh Hilda, Osváth Ildikó, Pál Levente, Sipos Réka, Szopos Zita és Varga Hajnalka lép színpadra. A díszletet és a jelmezeket Ambrus Amaryll, a zenét Becze Magdolna és Derzsi Dénes jegyzi, a videomontázs Csibi László munkája.
A Bukaresti Nemzeti Táncközpont (CNDB) kolozsvári miniévada keretében ma 20 órától Work in Regress címmel Ioana Mona Popovici előadását láthatják az érdeklődők. A Prágában élő táncos-koreográfus jegyzi a produkció dramaturgiai koncepcióját, valamint a díszlet- és jelmezterveket is.
„George Orwell Állatfarmjából kiindulva gondolkodni kezdtem egy tervezeten, amelynek témája a hatalom fogalmának megkérdőjelezése, mint olyan rendszeré, amely egy birtokos és a tulajdona közötti viszonyra épül – ami két egymástól kölcsönösen függő szerepet jelent. A kölcsönös függőség, amiről beszélek, a szerepek felcserélhetőségéhez kapcsolódik – a despota a szolgából születik, ez utóbbi hozza létre, táplálja és terjeszti az uralkodás eszméjét.
Amikor Lisszabonban voltam, az Eira produkciós iroda meghívottjaként, megalkottam egy történetet egy olyan hatalomról, amely képtelen uralkodni valami fölött, mivelhogy hatalmas űrben létezik.
Azon dolgoztam, hogy feltárjam, milyen cselekedetekre képes egy ilyen uralkodó, miféle rítusokat hozhat létre, amikor éppen az a társ hiányzik, aki a hatalmát működőképessé tenné. Hogyan reagálna egy ilyen uralkodó, ha egy napon összeakadna egy buta birkával?” – írja az előadás ajánlójában Popovici, aki az utóbbi időben Brazíliában, Portugáliában és Dél-Koreában dolgozott.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.