Hirdetés

Támogatásra szorul az idén négy fiatalnak otthont adó csejdi alkotótábor

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Ötödik alkalommal szervezték meg Csejden a fiatal képzőművészek alkotótáborát, ami a résztvevők szerint jól sikerült, ám a szervező egyre kilátástalanabbnak találja a helyzetet a jövőt illetően. 

Antal Erika

2016. augusztus 22., 19:142016. augusztus 22., 19:14

Bíró Jenő, Csejd református lelkipásztora öt évvel ezelőtt vágott bele a táborszervezésbe, fiatal, pályájuk legelején álló képzőművészeket hívott össze, hogy töltsenek el egy hetet a félreeső, Maros megyei kis faluban, örökítsék meg annak sajátosságait, vigyék hírét a településnek.

Az ötlet elnyerte a fiatalok tetszését, Lőrincz Izabella helyi képzőművész akkor még diák volt, több osztálytársát is meghívta. A református egyház tulajdonában levő óvodaépületben ütöttek tanyát, együtt laktak, együtt étkeztek, és ki-ki megfestette, lerajzolta, kifaragta vagy véste azt, ami a legjobban megragadta a figyelmét. Sokan a tájat, mások a templomot vagy a falu utcáit, házait örökítették meg. Formabontónak is tekinthető az első néhány tábor, hiszen a résztvevők fiatalok, lelkesek, nyitottak az újra, és megelégednek a szerény körülményekkel is.

Egyre kevesebben jelentkeznek

A lelkipásztor szerint azonban egyre kevesebben válaszolnak a hívására, részben, mert az akkori diákok ma már dolgoznak, munkahelyük van, részben pedig a szerény körülményekkel magyarázza a távolmaradást. A táborokat minden évben pályázatból sikerült megszervezniük, de az éppen csak néhány ember ellátására elegendő.

Az idei tábor fiatal alkotói – Lőrincz Izabella, Fábián Emőke, Szabó Csongor és Tettamanti Ádám – azonban nagyon lelkesek, és ígérik, nem hagyják megszűnni az alkotótábort, jó ötletnek tartják, és egyáltalán nem zavarja őket, hogy a földre helyezett matracokon kell aludniuk, vagy hogy időnként elromlik a kazán, és nincs melegvíz. A Budapestről érkezett Tettamanti Ádám azt is megígérte, hogy jövőre ő is meghívja néhány kollégáját Csejdre, akiknek biztosan tetszeni fog a hely a felsorolt problémák ellenére is.

Elkelne a segítség

A református egyháznak a falu határában van egy telke, ahol fel lehetne építeni egy olyan táborhelyet, amely egész évben, de legalább a nyári hónapokban működhetne – mondja Bíró Jenő, hozzátéve, hogy ezt önerőből képtelenség lenne megvalósítani, támogatásra van szükségük. A lelkész elmondta, elsősorban a községi, marosszentgyörgyi polgármesteri hivatalra számítanak, szerinte ha az intézmény felismerné a lehetőséget, és melléjük állna, nagyszerű dolgokat lehetne létrehozni.

A táborozó négy fiatal jól érezte magát az egy hét alatt, festettek, rajzoltak, barkácsoltak, egy napot a csejdi kisgyerekekre szántak, akiket rajzolni és agyagozni tanítottak. Az alkotótábort közös kiállítással zárták, és ahogy a lelkész rámutatott, egyre jobban kibontakozik a tehetségük, egyre érettebbek, és jobban dolgoznak. A tárlatot a közeljövőben Marosvásárhelyen is bemutatják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés