
Derzsi Dezső, Pálffy Tibor, Benedek Ágnes és Kónya-Ütő Bence az Albu István által rendezett Hullámzó vőlegény című előadás próbafotóján
Fotó: Tamási Áron Színház
A Hullámzó vőlegény című Tamási Áron-dráma bemutatásával és egy kiállítással ünnepli a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi központja az író születésének 125. évfordulóját.
2022. szeptember 16., 19:022022. szeptember 16., 19:02
A Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi intézetének pénteki közlése szerint Tamási Áron Hullámzó vőlegény című darabját Albu István, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója rendezte. Ezzel egybekötve egy Tamási-kiállítás is nyílik a színház előcsarnokában. Ezt Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és Bocsárdi László, a színház aligazgatója nyitja meg, akinek a Tamási Áron Énekes madár című darabja nyomán készült A csoda című előadását az egyik legfontosabb Tamási-feldolgozásnak tartja a magyar színházi szakma.
A kiállítás anyagát kibővítette a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet és a Tamási Áron Színház a jeles évforduló alkalmából.
Hozzátette: azért választotta a Hullámzó vőlegény című darabot, mert egy művészről szól, az ő vergődéséről, megélhetési gondjairól, azokról az anyagi, intellektuális és érzelmi síkon létező értékekről, amelyek őt is folyamatosan foglalkoztatják.
A kiállítás megnyitója és az előadás bemutatója hétfőn este lesz.

Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2022/2023-as évada, Pál Ferenczi Gyöngyi, a színház új igazgatója ismertette az idei évad terveit. Tamási Áron születésének 125. évfordulója alkalmából Tamási-évadot hirdet a színház.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!