
2012. december 19., 07:392012. december 19., 07:39
„Vannak remek filmek, csodálatos musicalfeldolgozások, amelyeket ismerhetnek a nézők. A színházat ebből a szempontból 200 éve temetik, valahányszor megjelenik egy-egy újabb technikai vívmány. Ami többlete a színházban látott My Fair Ladynek, az az élő műfaj gyönyörű szervessége, néző és alkotók együttes létezése egyazon térben és időben, amelyet még a 4D-s technológia sem tud szolgáltatni” – fogalmazott Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója a szilveszteri szuperprodukció kapcsán.
Keresztes a színház legutóbbi sajtótájékoztatóján elmondta: ezentúl évadonként szeretnének bemutatni egy-egy ilyen jellegű zenés produkciót, amelynek létrehozására ezúttal a magyar nyelvterületen szaktekintélynek számító zenei vezetőt és koreográfust kértek fel. Harsányi Zsolt rendező szerint az általa színre vitt produkció „erőszakos aktualizálás”, és mindenféle formabontás nélkül igyekszik megmutatni a színpadon a klasszikus musical szépségét. Bodor Johanna koreográfus arról beszélt, hogy a társulat tagjai több különböző táncműfajt mutatnak be az előadásban.
Gáspárik Attila vezérigazgató szerint a színház teljesíteni tudta a 2012-es évre kitűzött célok nagy részét, amelynek köszönhetően a nézőszám jelentősen nőtt: idén december 13-áig a két társulat előadásait összesen 54 560-an látták, míg 2011-ben ugyanez a szám 33 897 volt. A Tompa Miklós Társulatnak tizenegy bemutatója volt az idén, három magyarországi vendégrendező és nyolc hazai rendező hozzájárulásával, és a színház egy-egy előadással megünnepelte a magyar dráma napját, illetve a Caragiale-évet.
„A 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár partnereként vettünk részt az esemény megszervezésében, emellett több nem kormányzati intézménnyel, egyesülettel működtünk együtt az év során” – fogalmazott Gáspárik. Azt is fontosnak tartotta, hogy a társulat több olyan településen vendégszerepelt, ahol régóta nem volt alkalma – Dicsőszentmártonban, Brassóban, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön –, a kiszállások listáját a bukaresti, gyergyószentmiklósi, nagyváradi fesztiválokon való részvétel egészíti ki, külföldön pedig Debrecenben és Varsóban, illetve a budapesti Nemzeti Színházban léptek fel.
„Valamennyi kiszállásunkkal, vendégszereplésünkkel és fesztiváli jelenlétünkkel azt a már korábban is jelzett szándékunkat hangsúlyoztuk, miszerint Erdély és a Székelyföld nemzeti színházává szeretnénk válni” – tette hozzá a vezérigazgató. Az intézmény 2013-as költségvetését illetően a vezérigazgató nehezményezte azt, hogy december közepén sem tudható, mekkora öszszegből kell gazdálkodnia a színháznak, hiszen a finanszírozást biztosító szaktárca költségvetését sem fogadták még el.
A színház épületének felújítására 2005-ben készült megvalósíthatósági terv hét éve, azonban – támogatás hiányában – fiókban hever. Gáspárik Attila szerint jövőre új megvalósíthatósági tervnek kell elkészülnie. A 2013-as évet a társulat egyébként Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című drámájának olvasópróbájával kezdi: az előadás rendezője Keresztes Attila, a nagyszínpadi bemutató márciusban várható.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.