Szőrös pisztráng, avagy az izlandi regevilág Udvarhelyen - interjú Katona Gáborral

– Hogyan került kapcsolatba az Udvarhely Táncműhellyel?
– A Táncműhely művészeti vezetőjével, Orza Călinnel Budapesten ismerkedtünk meg, ugyanis egy évfolyamra jártunk a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc-koreográfus szakán. Majd Călin hazaköltözött, és mindketten a saját utunkon haladtunk tovább. Aztán egyszercsak megkeresett azzal, hogy van-e olyan ötletem, elképzelésem, amit itt meg tudnék valósítani. Ekkor még nem ismertem a társulatot, és annyiban maradtunk, hogy szervezünk egy 4-5 napos találkozót, amelyen megismerhetem a táncosokat és ők is engem, annak reményében, hogy ez a találkozás kölcsönösen inspiráló munkát eredményez, bár az is igaz, hogy amikor idejöttem, már voltak vázlatos elképzeléseim, terveim. Az alatt a 4-5 nap alatt arra koncentráltam, hogy megismerjem a táncosokat, a technikai feltételeket, és a rendelkezésre álló teret. Stúdió-előadást kértek tőlem, de látva, hogy sok a táncos, és adott ez a kőszínházi nagy színpad, arra gondoltam, hogy egy nagyobb szabású produkciót is csinálhatnánk.

– Az első találkozó óta eltelt fél év. Mi lett a közös munka eredménye?
– Az előadásnak Szőrös pisztráng lett a végleges címe. Nem egy szokványos cím, de örülök, hogy rátaláltam. Mostanában ugyanis arra is figyelek, hogy a táncszínházi előadásokban is jelenjen meg a verbalitás. Persze ez nem azt jelenti, hogy a táncosoknak színészként kell beszélniük a színpadon, de itt, a táncműhelyben van egy lány, aki színművészetit végzett, és ki is próbáltuk, milyen lenne, ha megszólalna a táncelőadásban.

Annyira megtetszett, hogy több szöveges részt is beékeltünk az előadásba. Olyan szövegeket kerestünk, amely nem csorbítja a produkció autentikus táncelemeken alapuló hatását, a népköltészetből kölcsönöztünk olyan sorokat, amelyekben kiemelt szerepe van a víznek. Rábukkantam egy izlandi rege- és mondagyűjteményre, melynek kulcsfigurája a szőrös pisztráng, amely misztikus erővel bír. Ebből a regegyűjteményből, de a magyar népköltészetből is válogattam szövegeket.

– Hogyan illeszkednek ezek a szövegek egymáshoz, illetve a táncelőadáshoz?
– Nem gondolom azt, hogy egy magyar táncegyüttes csak magyar vonatkozású témákat használhat. Érdekes, hogy az izlandi mondavilág nagyon különbözik a magyartól, de olyan erősek a képek, hogy olvasáskor az az érzésem, hogy Berecz Andrást hallom mesét mondani. A tánc „multinacionális” műfaj, nem lehet röghöz kötni, mindezek mellett vallom, hogy a magyar néptánc nagyon gazdag, kimeríthetetlen és örök értékű.

– Hogyan zajlott a közös munka?
– Nagy lendülettel fogtunk neki a munkának. Voltak nehézségek: az egyik táncos időközben felmondott, de szerencsére sikerült találni egy másik táncost. A munka is másként zajlik a magyarországi táncegyüttesekhez viszonyítva, mert itt nincs hivatásos táncosképzés, és emiatt a táncegyüttesek az amatőr táncosok közül verbuválják tagjaikat, ennek következtében pedig a táncosok nem egyformán képzettek.

– Mennyire sikerült megvalósítania elképzeléseit az előadásban?
– Nagyon szeretem ezt a produkciót, mert a színpadon az történik, amit látni szeretnék. Szeretném, ha nemcsak Székelyudvarhelyen, vagy más erdélyi városban, hanem Budapesten is be lehetne mutatni az előadást, mert nagyon büszke vagyok rá.