Hirdetés

Szorongató pénzügyi helyzet a kolozsvári színháznál

A pénzügyi válság negatívan befolyásolhatja a kolozsvári színház jövő évadra vonatkozó terveit, a teátrum igazgatója szerint megtörténhet, hogy előadások maradnak el a nehéz pénzügyi helyzet miatt. Tompa Gábor, miközben a most zárult évadot értékelte, arról is beszélt, hogy jövőre viszont már leegyeztetett projektek tolódhatnak el vagy maradhatnak el a nehéz pénzügyi helyzet miatt.

Krónika

2009. június 30., 10:052009. június 30., 10:05

A Kolozsvári Állami Magyar Színház idei évada csak a hazai közönség számára zárult le, a társulat július 7. és 31. között részt vesz az Avignoni Színházi Fesztiválon, ahol Visky András Visszaszületés című drámáját mutatják be. Mint kiderült, a Visszaszületést a Hosszú péntek szereposztásával, a díszlet és forma megtartásával játszszák, viszont a szöveg már nem a Kertész Imre Kaddis egy meg nem született gyermekért című regényének színpadi adaptációja, hanem Visky András egy teljesen új drámája.

Tompa szerint az Avignonban bemutatandó előadást a kolozsvári közönség is láthatja majd a jövő évadban. Az avignoni turné viszont a jövő évad első produkciói közül egyet vagy akár többet is kérdésessé tesz, hiszen ahhoz, hogy a társulat elutazhasson, a színház évi költségvetéséből kellett lecsípni a kellő összeget. „Még az utolsó hónapban is rendkívüli izgalmakat éltünk meg, hiszen a fesztiválon való részvételünkre szükséges pénz nem állt rendelkezésünkre. Aztán nagy erőfeszítés és csoda révén sikerült szert tennünk a szükséges összegre, viszont ez azt jelenti, hogy egy vagy két előadással szegényebb lesz a következő évad” – nyilatkozta az évadot értékelő sajtótájékoztatón a színház igazgatója, kiemelvén ugyanakkor, hogy a színvonalas előadásokról továbbra sem mond le az intézmény. A szeptemberben kezdődő évadról elmondta: a tervek közt szerepel Visky András Alkoholisták című drámájának bemutatója – ezzel nyitnák az évadot –, majd Elie Malka rendezésében Hanoch Levin Téli temetése, Matthias Langhoff rendezésében Shakespeare Szeget szeggel vígjátéka és Tompa Gábor színrevitelében Georg Büchner Leonce és Lénája. Andrei Şerban visszatérésére is számít a színház – a rendező Ingmar Bergmantól a Suttogások és sikolyokat viszi színre –, illetve az elmúlt évadról elmaradt Gianina Cărbunariu-rendezés is a jövő évad tervei közt szerepel.

Tompa az elmúlt évadról szólva külön kiemelte az Európai Színházi Unió fesztiválját, amely szerinte jelentős erőpróba volt nemcsak a friss tagsággal rendelkező intézmény, hanem a kolozsvári közönség számára is. Ugyanígy, a sikerekről szólva, a Három nővér című előadás UNITER-jelöléseit említette az igazgató; a Román Színházi Szövetség hét kategóriában jelölte a produkciót, amelyből végül két díjat ítéltek oda.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés