2012. december 13., 12:442012. december 13., 12:44
A jobboldal kultúrpolitikája a káosz felé tart Szörényi Levente szerint, a Jubileumi Prima Primissima Díjjal kitüntetett zeneszerző erről a Heti Válasz című lapnak adott interjúban beszélt.
Szörényi Levente szerint nem bal- vagy jobboldali kérdés mindaz, ami most a kultúrában történik - és a káosz felé tart. „Amit én látok, nem más, mint hogy a jobboldalon érdekközösségek harcolnak egymással, szinte maffiaszerűen. A második Orbán-kormányban ugyanis nincs olyan formátumú kulturális vezető, aki meg tudná ezt akadályozni, irányt tudna szabni” – vélekedett a legendás Illés-együttes egykori tagja.
Mint mondta, L. Simon László kultúráért felelős államtitkári kinevezése örömteli volt számára. „Csak éppen kinyírják. Jobbról. Miközben mindenki garázdálkodik a kultúra területén, ahogy tud” – fogalmazott Szörényi Levente, aki szerint senkinek a kezében nincs valós erő.
A Kossuth-díjas művész arra a kérdésre, hogy elege van-e a jobboldalból, azt válaszolta: rendkívül fontos mindaz, amit Orbán Viktor véghezvisz. „Nem is várom el tőle, hogy belelásson a kultúra bugyraiba. Sokkal fontosabb dolga van. Zeneszerző vagyok, nem teszek úgy, mintha értenék a gazdasághoz, a leigázottságot viszont nehezen viselem akkor is, ha kardok, akkor is, ha tankok, netán bankok segítségével valósul meg. Az, hogy ne parancsolgassanak nekünk, hogy méltányosan járjanak el velünk szemben, számomra is fontos cél\".
Szörényi úgy véli: „Eddig azt mondtuk, hogy van egy bolsevik réteg, amely nem bírja elviselni, ha nem ő mondja meg a tutit a kultúrában. Ez igaz is volt, ám ahelyett, hogy ez megszűnt volna, és a minőség lenne az irányadó, lassan úgy néz ki, hogy már nem egy, hanem két bolsevik réteg feszül egymásnak.\"
A zeneszerző szerint nagyon át kellene gondolni mindazt, ami a kultúra területén történik. „Ha másért nem, hát legalább pártpolitikai szempontok miatt. A Fidesz ugyanis rengeteget veszíthet, ha ezek az állapotok teljesednek ki a továbbiakban is” – emelte ki Szörényi Levente annak kapcsán, hogy meglátása szerint a „kétharmad birtokában egyes jobboldali megmondóemberek, akarnokok és karrieristák úgy érzik, szabad a pálya”.
Szörényi Levente a Heti Válasz csütörtökön megjelent számában olvasható interjúban az is elmondta, miért érezte szükségét, hogy néhány hete nyílt levélben méltassa Alföldi Róbert érdemeit. „Már nagyon elegem van abból, hogy az úgynevezett nemzeti, polgári oldalon nekem mindent le kell nyelnem, csak azért, mert nemzeti. Hogy egyfolytában elnézést kell kérnem, ha valami nem tetszik, különben rám sütik, hogy nem vagyok eléggé magyar, meg tolnak át a baloldalra. (...) Elegem van tehát a Julianus barátokból, a Wass Albert filmekből. Elegem van a fércművekből. Művészetet szeretnék látni.”
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.