
Idén is számos koncertet hallgathat meg a Kolozsvári Zsidó Napok közönsége
Fotó: Kolozsvári Zsidó Napok
Határtalan kultúra, határtalan szolidaritás – ez a mottója a csütörtökön kezdődő 8. Kolozsvári Zsidó Napoknak. A rendezvénysorozatról Deák Andrea főszervezőt kérdeztük, aki elmondta, az idei program hangsúlyosan utal az Izraelben kialakult helyzet iránti szolidaritásra, ugyanakkor – ahogyan az a korábbi tervekben is szerepelt – az idén tavasszal elhunyt Schwartz Róbert kolozsvári hitközségi elnökre emlékezik és emlékeztet. Az október 26. és 29. között zajló Kolozsvári Zsidó Napok több helyszínen kínál ingyenes, nívós kulturális programot az érdeklődőknek.
2023. október 22., 11:432023. október 22., 11:43
Az Izraelben kialakult helyzet iránti szolidaritásra, valamint az idén elhunyt Schwartz Róbert kolozsvári hitközségi elnökre való emlékezésre összpontosít az immár 8. alkalommal megszervezett Kolozsvári Zsidó Napok. Az október 26. és 29. között zajló kulturális eseménysorozat főszervezője, Deák Andrea érdeklődésünkre elmondta, idén szomorú aktualitást ad a zsidó napoknak az Izraelben kialakult háborús helyzet, így a rendezvénnyel együttérzésüket fejezik ki a háborús helyzet áldozatai, elszenvedői iránt. Különleges koncertekkel, irodalmi és helytörténeti programokkal, filmvetítéssel is várják az érdeklődőket több helyszínen. A programokon a részvétel ingyenes.
Schwartz Róbert (1944-2023) kolozsvári hitközségi elnökre is emlékeznek a csütörtökön kezdődő eseménysorozat keretében
Fotó: Facebook
Séta Schwartz Róbert hitközségi elnök emlékére
A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóját október 26-án, csütörtökön este 7 órakor tartják a Belvárosi unitárius templomban, ahol Grezsa Csaba, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának főkonzulja és Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője köszönti a résztvevőket. Az ünnepélyes köszöntő után következik a Zsidó klasszikusok, klasszikus zsidók című koncert a Voice & Brass zenekar és Nógrádi Gergely főkántor közreműködésével.
Deák Andrea kifejtette, eredetileg úgy készültek a programmal, hogy az idén tavasszal elhunyt Schwartz Róbert kolozsvári hitközségi elnök emlékének szentelik a programot, és ez marad is, viszont a mostani szomorú aktualitást is beillesztik a programba.
Az ungvári születésű Örmény József, Ukrajna egyik legnevesebb zongoraművésze is fellép a kincses városban
Fotó: Kolozsvári Zsidó Napok
A főszervező kiemelte, hogy szabadtéri programmal is készülnek: a sétát Schwartz Róbert, valamint az elmúlt pár évben elhunyt kolozsvári zsidó hittestvérek emlékének szentelik.
Október 29-én, vasárnap 10 órakor kezdődik a séta Schwartz Róbert (1944-2023) emlékére, Sipos Dávid idegenvezetővel sétálnak az érdeklődők az új neológ zsidó temetőben.
Egyes programpontok az ukrajnai helyzetre is reflektálnak
Deák Andrea arra is kitért, hogy az ukrajnai háborús helyzetre is igyekeznek reflektálni a programmal, a „határtalan kultúra” mottót „határtalan szolidaritás” mottóval ötvözik. „Elhívtunk egy lembergi zongoraművészt, Örmény József Dalok szárnyán Lembergből Kolozsvárra címmel fog koncertezni.
– emelte ki Deák Andrea. Hozzátette, szintén az ukrajnai helyzetre utal majd az a programpontjuk, amelynek keretében bemutatják a beregszászi zsinagóga tervezett felújításáról készült filmet, sok zenével.
elsősorban interjúkra támaszkodva sok zenével, képpel és animációval. A történeti áttekintést követően a zsinagóga 21. századi igényeket kiszolgáló városi kulturális központtá való átalakításának terveit kárpátaljai és magyarországi szakemberek ismertetik. Az Ungvár21 televízió 50 perces dokumentumfilmje bemutatja, hogyan bontják ki az 1960-as években a zsinagógára ráépített betonszarkofágból az épületet és alakítják át egy multifunkcionális kulturális központtá.
Szombaton Lugosi Viktória Akit itt felejtettek című regényének élőzenével gazdagított könyvbemutatójára várják az érdeklődőket a Bulgakov kávéházba. Lugosi Viktóriát – akinek a könyvét a megbocsátás regényeként is felfoghatjuk – ezen az estén Visky András író kérdezi, zongorán közreműködik Szép András.
Lugosi Viktóriának az Akit itt felejtettek című regényét is bemutatják Kolozsváron: a regény a második világháború után történt, ezidáig fel nem dolgozott eseményekről szól
Fotó: Kolozsvári Zsidó Napok
A regény történelmi tárgyú,
hogy „járuljanak hozzá Izrael államának megalapításához, és váljanak hasznos polgáraivá.” A mindezidáig fel nem dolgozott eseményeket a szerző sodró lendületű történetben meséli el.
Akit Ady tett dalszerzővé
A Bánffy Miklós Operastúdióban szintén szombaton a Félbemaradt óriás – Potrévázlat Reinitz Béláról című estre várják a nagyérdeműt: Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész-zeneszerző előadására. „Reinitz Bélát Ady tette dalszerzővé: az ő verseire írt, félig szavalt, félig énekelt melodramatikus, szinte rögtönzött dalaival, saját szuggesztív előadásában sokak fülét nyitotta meg Ady számára, akik olvasva „nem értették” – írta Kodály Zoltán.
A Félbemaradt óriás – Potrévázlat Reinitz Béláról című estre várják a kolozsvári Zsidó napok közönségét, fellép Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész-zeneszerző
Fotó: Kolozsvári Zsidó Napok
Barátai, tisztelői közt megtaláljuk Jászai Mari színésznőt vagy a mecénás Hatvany Lajost, de az ifjú Bartók Bélát és Kodályt is.
Reinitz is szerepet játszott abban, hogy nemcsak Adyra, de Bartókra és Kodályra is felfigyelt a magyar műértő közvélemény. Pódiumon ma már csak elvétve találkozhatunk Reinitz Béla szerzeményeivel, noha a maga idejében termékeny és népszerű kabarészerző volt. Adyt is kabarészínházakban tette népszerűvé. A Félbemaradt óriás című muzsikus-portré a teljesség igénye nélkül válogat Reinitz életművéből, aki munkássága színe-javát a magyar irodalom szolgálatába állította, és aki Tamási Áron szerint „...ott áll rekedten, egy-egy ritka mozdulattal az idők jelei felett, a gáton, a magyar fekete zongorán”. A programban helyet kapott a Tangómánia elnevezésű esemény is, Bősze Ádámmal, közreműködik Móser Ádám harmonikán.
A Kolozsvári Zsidó Napok részletes programja az esemény Facebook-oldalán található meg.

Nyolcvanadik életévében elhunyt Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke – jelentette be kedden közösségi oldalán a hitközség.

Erőteljes lelki igényt elégít ki a Kolozsvári Zsidó Napok, amelynek kínálatában olyan kulturális értékek jelennek meg, amelyekkel máshol nincsen alkalma találkozni a kincses városbeli közönségnek.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!