
Fotó: Kolozsvári zsidó hitközség
Nyolcvanadik életévében elhunyt Schwartz Róbert, a kolozsvári zsidó hitközség elnöke – jelentette be kedden közösségi oldalán a hitközség.
2023. március 21., 14:342023. március 21., 14:34
2023. március 21., 14:562023. március 21., 14:56
Schwartz Róbert 1944. szeptember 3-án született Kolozsváron, a holokausztot a házuk pincéjében bujkálva élte túl édesanyjával. Középiskolai tanulmányait a Brassai Sámuel Líceumban végezte, egyetemi diplomát a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Kémia Karán szerzett (1968), 1985-ben elnyerte a kémiai tudomány doktora fokozatot. Szakmai pályáját a kolozsvári Terapia gyógyszergyárban kezdte (1970–73), 1973–2001 között a Gyógyszerkutató Intézet kutatójaként, majd főkutatójaként dolgozott nyugdíjazásáig.
Ez idő alatt olyan fontos célkitűzéseket váltott valóra, mint a holokauszt mártírjai emlékművének felállítása, a zsidó deportáltak emléktemplomának felújítása és az új kolozsvári zsidó kulturális központ felavatása. „Tisztességes, méltóságteljes és diszkrét ember volt, elkötelezett híve a közösségének és a Kolozsvárra jellemző sokszínű szellemiségnek, megbecsült és elismert személyiség. Hiányát a kolozsvári zsidó közösség erőteljesen érzi. Együtt érzünk Schwartz Anikóval, néhai elnökünk gyászoló feleségével” – búcsúzik Schwartz Róberttől a zsidó hitközség.
Fotó: Facebook
Több tudománynépszerűsítő cikket közölt A Hét és a Korunk hasábjain, szabadegyetemi előadásokat tartott. Jelentős társadalmi és politikai tevékenysége; része volt a Kiáltó Szó című szamizdat lap kiadásában és terjesztésében (1988; később a kiadványt a Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron-plakettel tüntette ki). 1990–96 között az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság elnökségi tagja, a kémia szakosztály elnöke.
Schwartz Róbertet március 23-án, csütörtökön 11 órakor helyezik örök nyugalomra a Sólyom utca 11. szám alatti zsidó temetőben.
Megalakulásának 80. és önállósodásának 50. évfordulóját ünnepelte a
Marosvásárhely-Felsővárosi Református Egyházközség. Az immár évek óta hagyományos Felsővárosi Napok idei mottója: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére – jelentette be kedden a Maros Megyei Tanács által létrehozott Visit Maros Egyesület.
Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
szóljon hozzá!