
2012. június 21., 08:392012. június 21., 08:39
Az évad sikerességét mutatja, hogy az előadások száma 120 körül mozog – ez a szám a repertoáron levő előadásokon kívül magába foglalja a vendégül látott előadásokat, a különböző fesztiválokon, turnékon, kiszállásokon előadott produkciókat, valamint a Kollokvium programjában szereplő előadásokat is.
Idén 5 darabot mutattak be, ugyanakkor létrejött egy sikeres koprodukció is a Szent Miklós Kamaraegyüttes és a Figura között. Az előző évadokból 6 előadás maradt műsoron, így idén az érdeklődők összesen 11 figurás produkció közül válogathattak. Hagyomány, hogy a Figura-évad fesztivállal indul. 2011 őszén, szeptember 30. és október 9. között került sorra a Nemzetiségi Színházi Kollokvium kilencedik kiadása, amelyen 23 színházi előadás volt látható, valamint könyvbemutatók, koncertek, szakmai beszélgetések várták a színház és a kultúra kedvelőit.
Béres László elmondta, a kollokvium idejére a Figura Erdély színházi fővárosává vált. Tervezik a fesztivál európai szintre emelését, melynek első mozzanata volt, hogy egy magyarországi szlovák, valamint egy cigány színház is szerepelt a programban.
A Figura Stúdió Színház egyébként 8 fesztiválon vett részt az elmúlt évadban, az utolsó, a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválja még hátra van. Ott június 24-én lépnek színpadra Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című előadással. A Kollokviumon a Bozsik Yvette által rendezett produkció különdíjban részesült, és ugyanezt az előadást jelölte díjazásra a nagybányai Atelier Színházi Fesztivál zsűrije.
Bár Goda Gábor rendezésében az Arany-légy című produkció az évad második felében született, már három fesztiválon szerepelt. Béres László továbbá elmondta, számára személyes, szakmai elismerés, hogy a Yerma című előadás, melyet Piatra Neamţi-on rendezett, 2011 őszén meghívást kapott a Román Nemzeti Színházi Fesztiválra.
A Figura minden évben pályázati pénzekkel igyekszik pótolni a költségvetést, az idén 367 ezer lejt sikerült nyerni (román és magyar forrásokból), az összeg magában foglalja a Kollokvium költésgeit is. Béres László hangsúlyozta, a városvezetés is sokat segített az elmúlt évadban, így sikerült felújítani a színpadot, és ugyancsak az önkormányzat jóvoltából lett raktárhelység is, mely megoldotta a díszlettárolás kérdését.
A jövő évadot illetőleg pedig újra számíthat a közönség fesztiválra, hiszen szeptember 12. és 16. között esedékes a dance.movement.theater IV. kiadása. A jövő évi repertoár terve is elkészült, elsőként a legkisebbek várhatják Ludas Matyit. Ezután Bicskei István rendez, az előadás munkacíme Van-e remény?, alcíme pedig Variációk Beckettre.
Ezt követően Béres László rendezésében az Örkény István által írt Hanákné-ügyet várhatják az érdeklődők. A sor egy újabb Bozsik Yvette-rendezéssel folytatódik, a magyarországi koreográfus ezúttal Wass Albert Funtineli boszorkány című művét veszi alapul. Utolsóként pedig Románia egyik legkiemelkedőbb rendezője, Alexandru Dabija érkezik a Figurához és a tervek szerint Csehov Sirály című darabját szándékszik megrendezni.
Fodor Györgyi
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.