
Fotó: Facebook/HolnapUtán Fesztivál
Tizenegy erdélyi és magyarországi társulat tizenhárom produkcióját láthatja a közönség a nagyváradi Szigligeti Színházban a hatodik alkalommal, március 20–25. között rendezendő HolnapUtán Fesztiválon.
2018. február 16., 14:442018. február 16., 14:44
A szervezők szerint válogatásukban arra kíváncsiak, miként gondolkodnak a fiatal színházi alkotók a klasszikus színdarabokról. Az idei kiadás programjában többek között Shakespeare-, Ibsen-, Büchner-, Katona József- és Wedekind-szövegek kortárs színreviteleit láthatja a közönség, olyan elismert fiatal rendezők tolmácsolásában, mint a 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozón legjobb rendezőnek választott Székely Kriszta, a Junior Prima díjas Kovács D. Dániel vagy a több ízben fesztiváldíjas Sardar Tagirovsky.
– mondta el a csütörtöki sajtótájékoztatón Fazakas Márta, a HolnapUtán főszervezője.
A fesztivál ideje alatt zajlik a Magyar Színházi Szövetség technikai workshopjának második állomása, valamint ismét megszervezik a Kárpát-medencei színházi hallgatók bevonásával történő workshopot. A fesztivál nyitónapján, 18 órától a Szigligeti Stúdió ad otthont Ozsváth Zsuzsa festménykiállításának, amelyet az Élő Várad mozgalom szerzőinek felolvasása kísér majd.
A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy hamarosan okostelefonon is elérhető a fesztivál teljes programja az androidos és iOs-telefonokra egyaránt telepíthető FestivApp applikáció segítségével, amely rengeteg kiegészítő információval szolgál, az esetleges programváltozások esetén pedig valós időben tájékoztatja a felhasználót.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!