
Toásó István
Fontos, hogy a színházi háttérszakmában dolgozók munkáját is díjjal ismerik el, így rájuk irányul a figyelem – mondta el a Krónikának Toásó István, az udvarhelyi teátrum világosítója, aki vasárnap Magyar Teátrum Díjat kapott Békéscsabán.
2017. december 04., 14:222017. december 04., 14:22
2017. december 04., 14:232017. december 04., 14:23
Toásó István, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor színház világosítója is elismerést kapott vasárnap a Békéscsabai Jókai Színházban, amikor átadták a színházi háttérszakmákban dolgozóknak járó Magyar Teátrum Díjakat. Toásó, aki a Határon túli Különdíjat kapta, a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, jólesett, hogy elismerik a munkáját, nem számított a díjra.
A Magyar Teátrum Díjra való jelöléshez két, állami díjjal elismert színművésznek és a Magyar Teátrumi Társasághoz tartozó egyik színház igazgatójának együttes javaslata szükséges, majd egy zsűri választ a jelöltek közül. Az aranyozott csapágygolyót formáló díjat – mellyel ezer eurós pénzjutalom jár – megkaphatja bármely színházi háttérszakma művelője, aki munkájával, személyiségével, a magyar színházművészet iránti odaadásával rászolgált erre. A díj összegének felét a díjazott színháza állja, a másik felét színházszakmai cégek biztosítják – írta az MTI.
– fogalmazott a világosító. Az 1998 óta, a Tomcsa Sándor színház indulásától az intézménynél dolgozó Toásó hozzátette, a színházi háttérszakmákban dolgozók közül sokan belefáradnak a munkába, csak a megélhetés miatt dolgoznak, ez a mostani díj pedig segíthet abban, hogy hivatásként tekintsenek arra, amin nap mint nap fáradoznak.
„Az elismerés nemcsak nekem szól, hanem a Tomcsa Sándor Színház alkotóinak is, ugyanakkor az effajta díjak ráirányítják a nézők figyelmét arra, mennyi ember odaadó munkájára van szükség ahhoz, hogy egy előadás eljusson a bemutatóig.
– tette hozzá Toásó István.
Az udvarhelyi világosítón kívül az elismerést Ács Ibolya, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház fodrásztárvezetője, Memlaur Imre, a kaposvári Csiky Gergely Színház fővilágosító-világítástervezője, Szabó Julianna, a Pesti Magyar Színház férfiszabótár-vezetője, Sebeők Réka, a Turay Ida Színház gazdasági vezetője és Mészáros Tibor, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház műhelyházvezetője kapta meg.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!