Színházi háttérmunkások reflektorfényben: Magyar Teátrum Díj Toásó István udvarhelyi világosítónak

Toásó István

Toásó István

Fontos, hogy a színházi háttérszakmában dolgozók munkáját is díjjal ismerik el, így rájuk irányul a figyelem – mondta el a Krónikának Toásó István, az udvarhelyi teátrum világosítója, aki vasárnap Magyar Teátrum Díjat kapott Békéscsabán.
 

Kiss Judit

2017. december 04., 14:222017. december 04., 14:22

2017. december 04., 14:232017. december 04., 14:23

Toásó István, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor színház világosítója is elismerést kapott vasárnap a Békéscsabai Jókai Színházban, amikor átadták a színházi háttérszakmákban dolgozóknak járó Magyar Teátrum Díjakat. Toásó, aki a Határon túli Különdíjat kapta, a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, jólesett, hogy elismerik a munkáját, nem számított a díjra.

A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díjával a színházi háttér- és kiszolgálószakmákat, valamint az azokat magas szinten művelő szakembereket ismeri el.

A Magyar Teátrum Díjra való jelöléshez két, állami díjjal elismert színművésznek és a Magyar Teátrumi Társasághoz tartozó egyik színház igazgatójának együttes javaslata szükséges, majd egy zsűri választ a jelöltek közül. Az aranyozott csapágygolyót formáló díjat – mellyel ezer eurós pénzjutalom jár – megkaphatja bármely színházi háttérszakma művelője, aki munkájával, személyiségével, a magyar színházművészet iránti odaadásával rászolgált erre. A díj összegének felét a díjazott színháza állja, a másik felét színházszakmai cégek biztosítják – írta az MTI.

Idézet
Bár a háttérszakmában dolgozók – világosítók, kellékesek, ügyelők, szabók – nincsenek a színpad reflektorfényében, nagyon fontos a munkájuk, az, hogy miként járulnak hozzá egy előadás megalkotásához. Ez a díj is segít ráirányítani a figyelmet a munkájukra”

– fogalmazott a világosító. Az 1998 óta, a Tomcsa Sándor színház indulásától az intézménynél dolgozó Toásó hozzátette, a színházi háttérszakmákban dolgozók közül sokan belefáradnak a munkába, csak a megélhetés miatt dolgoznak, ez a mostani díj pedig segíthet abban, hogy hivatásként tekintsenek arra, amin nap mint nap fáradoznak.

Galéria

„Az elismerés nemcsak nekem szól, hanem a Tomcsa Sándor Színház alkotóinak is, ugyanakkor az effajta díjak ráirányítják a nézők figyelmét arra, mennyi ember odaadó munkájára van szükség ahhoz, hogy egy előadás eljusson a bemutatóig.

Idézet
Amikor megkérdik tőlem, miből áll a munkám, úgy szoktam fogalmazni, hogy ha valaki belép a színházterembe, és ott nincsen sötétség, akkor én egészen biztosan ott vagyok”

– tette hozzá Toásó István.

Az udvarhelyi világosítón kívül az elismerést Ács Ibolya, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház fodrásztárvezetője, Memlaur Imre, a kaposvári Csiky Gergely Színház fővilágosító-világítástervezője, Szabó Julianna, a Pesti Magyar Színház férfiszabótár-vezetője, Sebeők Réka, a Turay Ida Színház gazdasági vezetője és Mészáros Tibor, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház műhelyházvezetője kapta meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson