2013. január 04., 09:332013. január 04., 09:33
A szervezetet tíz színész, rendezõ, egykori színházigazgató – Verebes István, Márton András, Balázsovits Lajos, Balikó Tamás, Éless Béla, Konter László, Korcsmáros György, Méhes László, Székhelyi József és Szurdi Miklós – alapította, de mint a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a tagok közé bárki jelentkezhet. Az egyesület célja többek között, hogy nyilvános állásfoglalásokkal reagáljon a színházi „céhet” érintõ vitatható döntésekre és a társulatok sorsát befolyásoló, a szakmát megosztó történésekre.
„Az egyesület célul tûzte ki a színházmûvészek társadalmi elismertségének, emberi tartásának és mûvészi méltóságának visszaszerzését, amit az elmúlt évtizedekben hagytunk odaveszni” – idézett Balázsovits Lajos a szervezet alapító okiratából, amelyben a tagok leszögezik, hogy a színházi szakmának önvizsgálatra, szakmai-etikai normák kialakítására van szüksége.
A dokumentum kitér arra is, hogy az egyesület nem érdekvédõ szervezet, politikailag független; célja, hogy a színházmûvészetet érintõ kérdésekben szakmai döntések szülessenek. Az egyesület alelnöke, Verebes István bejelentette, hogy a szervezet bejegyzését a napokban kezdeményezni fogják a cégbíróságon.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.