Hirdetés

Színházba kapaszkodó Tusványos

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Színházi sátorral gazdagodott a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A Magyar Teátrumi Társaság tavaly megfigyelőként vett részt a rendezvényen, több mint ezer példányt osztott ki a Magyar Teátrum című havilapjából, és az érdeklődést látva a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója, Fekete Péter – aki a havilap főszerkesztői teendőit is ellátja – a társaság több tagjával és a szervezők támogatásával úgy döntött, hogy egy ilyen fesztiválon feltétlenül jelen kell lennie a színháznak is.

Fodor Enikő

2011. július 22., 09:092011. július 22., 09:09


A sportpálya fölé tornyosuló mobilszínház, a Magyar Teátrum Színházi Sátor gazdag, minden korosztályt megszólító programmal várja a fesztiválozókat. Fekete Péter, a békéscsabai színház igazgatója a Krónikának elmondta, a színház egy kapaszkodó, és ezt az üzenetet szeretnék átadni az érdeklődőknek. A teátrumi társaságnak is ez a mottója: a színház a társadalmat nevelő, a társadalomnak tükröt mutató kapaszkodó. A gazdag programban gyerekprogramok, komoly szakmai előadások, szakmai viták és zenés összeállítások várják a közönséget. Szerdán például Besenczi Árpád Petőfi A helység kalapácsa című művét adta elő, majd a Színház és oktatás című kerekasztal-beszélgetésen Fekete Péter moderálásával, Seregi Zoltán, a Jókai-színház rendezője, Ferencz Attila, a kézdivásárhelyi Városi Színház gazdasági igazgatója és Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesy Sándor Színház igazgatója cseréltek véleményt arról, hogy a színház az oktatás különböző szintjein miként tud – a sátor mottójához kapcsolódva – „kapaszkodó” lenni a diákok és egyetemi hallgatók számára. Kubik Anna művésznő saját verseiből olvasott fel egy válogatást, Szomor György pedig musicalslágerekkel szórakoztatta a populárisabb műfajt kedvelőket. A gyerekeket többek között Mesehetessel, színházi- és rajzfilmzenék élő koncertjével szórakoztatták. Este „kapaszkodóbuli” várta azokat, akik jó zene és sör mellett színházról, színházművészetről szakemberekkel kívántak beszélgetni, itt spontán szakmai viták is kialakultak.

Az első „terepfoglalás” alkalmával magyarországi színházak – a zalaegerszegi, a veszprémi teátrum, a Békés Megyei Jókai Színház, bábszínházak és a kézdivásárhelyi színház képviseltette magát a sátorban, ecsetelte az ötletgazda, Fekete Péter, hozzátéve, hogy jövőre szeretnének minél több Kárpát-medencei társulatot meghívni. n Fodor Enikő

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés