2008. november 20., 17:462008. november 20., 17:46
A négynapos rendezvénysorozat idei mottója: „A város a színházzal foglalkozik.” Kettős jelentése van a jelmondatnak, hiszen amellett, hogy a kisváros egy hosszú hétvégéje Thália jegyében telik, az elöljárók megkülönböztetett figyelmet szentelnek az épület rehabilitációjának is. Paul Sarvadi fesztiválgazda szerint az idei felvonás sokkal színesebb lesz a tavalyinál, hiszen a város több pontján tartanak majd előadásokat. Néhány előadás erejéig a lezárt színházépületet is megnyitják a nagyközönség előtt, valamint a Szent László Közösségi Ház dísztermében és a Károlyi-kastély lovagtermében is játszanak majd. „Idei rendezvényünket a multikulturalitás jegyében szeretnénk levezetni. Azt gondoljuk, megfelelő fórumot sikerül így teremtenünk a legkülönbözőbb nézőpontú művészek számára, akik egymástól is sokat tanulhatnak ez alatt a pár nap alatt, a helyi közönségnek pedig értéket tudnak közvetíteni, újat tudnak mutatni” – tette hozzá a szervező.
Az idei repertoárban hét darab szerepel, amelyet kolozsvári, marosvásárhelyi, craiovai és újvidéki főiskolások jelenítenek meg. Ez a fesztivál több szempontból is fontos a mezővárosnak: fellendíti a környék kulturális életét, és megismerteti a lakosságot a modern színházi irányzatokkal. A résztvevőknek pedig, a kirándulás mellett, jó ugródeszkát is jelenthet, hiszen a főiskolások mellett a kísérőtanárok is megtekintenek minden előadást. Bogdan Georgescu, a kultúrház igazgatója korábban a Krónika kérdésére elmondta, nem csak egyszerű színjátszó-találkozó ez, hanem a résztvevők fontos szakmai fóruma is. Olyan fesztivált szeretnének szervezni, amely, hagyományossá válva, rangos eseménnyé nőheti ki magát. A színinövendékek ezeken a találkozókon egymástól tanulhatnak, közösen elemezhetik egymás munkáját, és beszámolhatnak tapasztalataikról. A rendezők azt remélik, hogy mivel ez az egyetlen ilyen jellegű kezdeményezés az országban, az évek folyamán egyre több résztvevőt és nézőt vonz majd a városba. Az idei fesztivál sikerének függvényében tervezik a folytatást, jövőre viszont szeretnék nyáron szervezni a találkozót, hogy az eseménynek igazi fesztiválhangulata legyen.
A seregszemlén modern és klasszikus darabokat egyaránt láthatnak majd az érdeklődők, hiszen az improvizációszerű kollázsok, kabaréjelenetek mellett a színházi irodalom jól ismert darabjainak modern feldolgozásai kerülnek színpadra román és magyar nyelven.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.