A fesztiválon különösen sok román filmet tűztek műsorra, a tavaly először megrendezett magyar nap viszont ezúttal szerényebbre sikerült. A nagyjátékfilmeket – a Friss levegőt és az Egyetleneimet – nem kísérte el rendezőjük, Kocsis Ágnes, illetve Nemes Gyula, és a Balkán bajnok című film alkotóját, Kincses Rékát sem üdvözölhették a kolozsvári nézők. Tarr Béla Sátántangója Lars von Trier A birodalom című filmjét követte a maratoni vetítések sorában, az Intenzív osztálynak becézett főtéri vetítőteremben. A 465 perces Sátántangóra ugyananynyian – tízen – ültek be, mint tavaly a dán rendező 12 órás filmjére.
A hátralevő három nap még sok meglepetést tartogat: a Shooting Stars program keretében hét fiatal színésztehetséggel ismerkedhetnek meg a kolozsvári nézők pénteken este. A fesztivál díszvendége, Franco Nero szintén pénteken érkezik, Nagyszebenbe, ahová egyetlen általa rendezett filmjét, a Forever Bluest (Mindörökké blues) kíséri el.
A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki a 2025-ös évben a díjazottjuk. Idén székelyföldi társulat fiatal színművésznője kapja az 1000 euróval járó elismerést.
A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.
Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.
November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.
Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.
A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.
A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.
Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.
Kifejezetten nagy érdeklődés övezte az idei évben a zalánpataki falumúzeumot, ahol népes csoportok is megfordultak a nyáron, ugyanakkor az időszakosan kiállított magyar Szent Korona hiteles másolata is számos látogatót vonzott a háromszéki faluba.