
A szerelem és testiség témája köré szervezi legújabb előadását az M Studio mozgásszínházi műhely: pénteken este Zakariás Zalán rendezésében Arthur Schnitzler Körtánc című drámáját mutatja be a sepsiszentgyörgyi mozgásszínház.
2014. május 20., 19:112014. május 20., 19:11
„A Körtánc a szerelem és testiség viharának kavalkádja, az előadás találkozások láncolata, egyetlen közös szervezőelv, a szexualitás mentén. A vágy, mint legfontosabb érzés jelenik meg benne, amelynek muszáj utat adni, minden egyéb rendet, hitet, törvényt megbontva – írta a rendező, Zakariás Zalán a darabról. – A megjelenített szereplők életében egyetlen kézzelfogható, biztos pont van, és ez a pillanatnyi testi öröm. A mámor azonban a csalódással jár karöltve, a beteljesült pillanat ürességet hagy maga után, ebben a kontrollálhatatlan, ösztöni világban pedig kérdés, hogy van-e remény a boldogságra.”
A bécsi születésű Arthur Schnitzler darabja széles körben váltott ki felháborodást, ugyanis a romantikától elszakadva, szabadon kezelte a szerelem és szexualitás problematikáját. Az 1903-ban megjelent mű berlini ősbemutatóját a cenzúra megakadályozta, a további előadásokat pedig a csalódott szerző tiltotta be.
Az új produkciót pénteken 19 órától mutatja be az M Studio az Új Stúdióban, majd másnap is megtekinthető lesz az előadás. Jegyek a városi szervezőirodában kaphatók. Az előadást az alkotók 14 éven aluliaknak nem ajánlják.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!