Fotó: Veres Nándor
A legköltőibb Szép Ernő-darabnak nevezte Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója a Vőlegény című drámát, amely egy különleges szerelmi történetet és az anyagi világ csábítását mutatja be.
2016. október 07., 18:202016. október 07., 18:20
A teátrum évadnyitó előadását október 14-én 19 órától mutatja be a Csíki Játékszín, a produkciót Parászka Miklós rendezte. A Vőlegény a keletkezése idejéhez nagyon is kötődő mű, mert számos vonatkozása miatt kimozdíthatatlan a korból, amit a téma meghatároz – mutatott rá a rendező.
„Bár az első világháborút megelőző hónapokban játszódik a történet, a huszadik század meglehetősen drámai és tragikus első feléhez kötődő mű mégis üzen a mának. Szép Ernő műve magában rejti annak az értelmezésnek a lehetőségét, hogy egy perifériára szoruló, a maga módján esendő család megőrzi a humánum és a szolidaritás reflexeit. A darabtól távol áll mindenféle didakticizmus, gazdag, mint az élet, benne van sok minden, ami költői, ami megrázó, ami nevettető ebben, a mi bolond életünkben” – mondta a rendező a darabról.
A történet szereplői egy többgyermekes család tagjai, és minden név beszédes: a Csuszik is elmondja a családról, hogy éppen merre tart a lejtőn. A lányok már felnőttek, és dolgoznak a betevőért, a szülők eltartott gyerekként élnek túl. Aztán megcsillan a remény, hiszen a lányok egyike, Kornél a tánciskolában megismerkedik egy fiatalemberrel. A kilátástalan helyzetre kézenfekvő megoldás lenne egy jól szituált vőlegény – olvasható az előadás színlapján.
Parászka Miklós elmondta, a színészeknek nem volt könnyű dolguk a szöveg megtanulásakor. „A zseniális Szép Ernő olyan élő, lüktető, artisztikusan pongyola szöveget adott a színészek szájába, amelynek már a memorizálása is »hősi cselekedet«. A kollégák már ezen túl vannak, így az utolsó próbákon eljutunk addig a formáig, amit elterveztünk” – mondta Parászka Miklós. A Vőlegény főbb szerepeiben Vass Csaba, Sándor Anna, Fülöp Zoltán, Márdirosz Ágnes, Fekete Bernadetta, Bokor Andrea, Bende Sándor, Bartalis Gabriella. Az előadás jelmezeit Parászka Máté tervezte.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
szóljon hozzá!