
Jean Genet Cselédek című művét mutatja be az idei évad harmadik stúdióelőadásaként csütörtökön 18 órától a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata az Ács Alajos Játékszínben.
2016. március 23., 16:262016. március 23., 16:26
2016. március 23., 18:202016. március 23., 18:20
Genet művét Frumen Gergő színész állította színpadra, szereplői Bogár Barbara és Moldován Blanka. Az előadás látványtervét Frumen Gergő és Szabó Anna készítette, az ügyelői és súgói feladatokat Szabó Rita látja el.
A Cselédek Genet második darabja, melyet 1947-ben, Párizsban mutattak be először Louis Jouvet rendezésében. Az előadás már akkor is megosztotta közönségét. Voltak, akiket egyszerűen megbotránkoztatott, akadtak, akik a társadalmi ellentétek keresztmetszetét látták benne, mások pedig rajongva éltették. A darabot nagy valószínűséggel a Papin nővérek valós története ihlette, akik 1933-ban különös szenvedéllyel végeztek munkaadójukkal. Az elmúlt több mint fél évszázadban Európa számtalan színpadán bemutatták már, hiszen újabb és újabb színházi alkotókat vonzott az általa felvetett kérdések megfejtésének kísérlete.
„Akár szentek és átkozottak, akár nem, ez a két cseléd szörnyeteg, akárcsak mi magunk, amikor ezt vagy azt álmodjuk magunknak\" – írta a szerző. Az előadás, amelynek létrejöttét a párizsi Société des Auteurs et Compositeurs Dramatiques (SACD) szerzői ügynökség engedélyezte, 14 éven aluli nézőknek csak szülői felügyelet mellett ajánlott. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mail címen lehet érdeklődni.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!