
Fotó: Aradi Kamaraszínház
Szent és hétköznapi címmel kiállítás nyílik március 20-án, szerdán 18 órakor Madarassy István ötvösművész és fia, Madarassy András képzőművész munkáiból Aradon – közölte az Aradi Kamaraszínház.
2024. március 17., 11:102024. március 17., 11:10
2024. március 17., 11:142024. március 17., 11:14
A tárlat megtekintése kitűnő lehetőséget nyújt az elcsendesedésre és elmélyülésre a nagyböjt időszakában – fogalmaznak a szervezők. A kiállítás március 31-ig látogatható az aradi Klió teremben.
Madarassy István Kossuth-díjas képzőművész alkotásaiban a fények és árnyak játéka mellett a szakrális és a világias jelleg keveredik. Hitből és élményből táplálkozó műveiben harmonikus, természetes egységben jelenik meg a föld és az ég, az ember és Teremtője.
A Budapesten élő Madarassy István 1968 és 1973 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanult, 1974 óta állít ki, 1991-től az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia (Salzburg) tagja. Kisplasztikái, domborművei, nagy méretű plasztikái elsősorban vallási témákat dolgoznak föl, de az ő keze munkáját dicsérik a budapesti Vigadó és Operaház csillárai. 2019-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a szakrális és a profán értékek kapcsolatát tükröző, nemzetközileg is elismert alkotóművészete, a kisplasztikáktól és monumentális köztéri szobroktól az ötvösművészeti alkotásokon át a restaurációs és rekonstrukciós munkákig terjedő, kivételesen gazdag életműve elismeréseként.
gyermekek, fiatalok, érett arcok néznek szembe a falakról, finom ceruzarajzok és néhány pasztell, akvarell és olajkép is helyet kap a gyűjteményben, amelyet most megcsodálhat az aradi közönség is.
Madarassy István és Madarassy András közös kiállítását Demeter Stefánia Katalin konzul nyitja meg a művészek jelenlétében. A rendezvény főszervezője Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, társszervezői az Aradi Kamaraszínház, a Kölcsey Egyesület és az EMKE aradi szervezete, valamint az Arad Megyei Múzeum.

Március 15. nemcsak az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója, hanem az aradi Ereklyemúzeum megnyitásának is: 131 évvel ezelőtt ezen a napon nyílt meg először a relikviagyűjtemény, ami az Arad Megyei Múzeum alapját jelenti.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!