
2013. január 29., 19:342013. január 29., 19:34
Elvárásokat meghaladó volt az érdeklődés a január 22–27. között lezajlott Égtájak – Szamosújvári Kulturális Napokon – értékelte a rendezvényt lapunk érdeklődésére Balázs-Bécsi Attila, a szervező Téka Művelődési Alapítvány elnöke.
A rendezvénysorozatot – amely egyben az egyesület és a Kaláka Néptáncegyüttes 20 éves fennállásának ünnepe is volt – a budapesti Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesülettel közösen szervezte a szamosújvári egyesület. Az elnök szerint változatos eseményeket szerveztek – ruha- és fotókiállítás, táncház, színielőadás is volt a programok között –, ennek is köszönhető a nagyarányú részvétel. „A meghívottaink is megjegyezték, hogy olykor nagyvárosokban sem tapasztaltak ekkora érdeklődést, mint nálunk. A szombati gálaestre például legalább 200 érdeklődő nem fért be” – mondta Balázs-Bécsi Attila. Az elnök szerint az Égtájak Egyesület jogelődjével, az Égtájak Irodával több mint egy évtizede együttműködnek, a Kaláka Néptáncegyüttes rendszeres meghívottja volt az általuk szervezett Vendégségben Budapesten elnevezésű rendezvénynek. Idén pedig a Téka az Égtájakkal közösen pályázott Szamosújvári Kulturális Napok megszervezésére a Nemzeti Együttműködési Alapnál, amelytől határon túli alapítványok, csak magyarországi szervezettel együttműködve igényelhetnek támogatást.
A Téka Alapítvány és az általuk működtetett mezőségi szórványkollégium egyébként 2012-től Nemzeti Jelentőségű Intézmény, amely az elnök szerint nem azt jelenti, hogy ezentúl nagyobb támogatásban részesülnek, csupán azt, hogy nem kell a támogatásra minden évben külön pályázni. „A magyar államtól kapott támogatás a költségeinknek körülbelül a 30 százalékát fedezi, a fennmaradó részt nekünk kell előteremteni évről évre” – magyarázta Balázs-Bécsi Attila. A Mezőségi Téka Szórványkollégium egyébként jelenleg 126, szórványban élő diákot fogad be, közülük a legtöbben nem fizetnek szinte semmit. A bentlakóknak nemcsak szállást és étkezést biztosítanak, hanem különféle személyiségfejlesztő programokat is szerveznek nekik, iskolába viszont egyelőre a város tanintézményeibe járnak. Az alapítvány elnöke szerint ezért is egyre sürgetőbb a Mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központ felépítése, amelynek alapkövét 2010-ben tették le. A Bethlen Gábor Alap évi 45 millió forinttal járul hozzá az iskolaépítéshez, és bár 2014-ben már szerették volna elkezdeni az oktatást, ilyen ütemben legalább egy évtizeddel elhúzódhat az építkezés. „Ez nem kevés idő, hiszen a szórvány életében egy évtized alatt folyamatok fordulhatnak meg, így szüntelenül keressük a megoldást az építkezés felgyorsítására. Jelenleg a tervezett iskolaközpont nyolc épületrészéből négynek az építése folyik, az idei támogatásból az elsőt tudjuk befejezni” – magyarázta Balázs-Bécsi Attila. Az elnök emlékeztetett, hogy a Mezőségen két szórványkollégium működik, az övék, illetve a Kallós Zoltán Alapítvány által működtetett válaszúti, összesen mintegy 200 diákot fogadnak be, a térségben azonban nincs még önálló, magyar tannyelvű iskola a szórványdiákok számára, így a Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központ egyfajta szellemi központ is lehetne.
Balázs-Bécsi Attila elmondása szerint az elmúlt évtizedekben már elkezdtek gondoskodni az utánpótlásról, a náluk tanuló ifjak közül többen Szamosújváron maradtak, így jól képzett, fiatal és lelkes csapattal dolgozhatnak. A Kaláka Néptáncegyüttesben az eltelt 20 év alatt mintegy 260 fiatal táncolt.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.