„Pacsirtaházat” szeretnének építeni Szovátán – olyan épületet, amely otthona lehetne a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarban éneklő sok kis „pacsirtának”.
2014. március 31., 15:522014. március 31., 15:52
Bár a terv már elkészült, némi pénzügyi alap is szükségeltetik – így Böjte Csaba ferences szerzetes adománygyűjtésre biztat mindenkit, hogy minél hamarabb nekifoghassanak az építkezésnek.
„Lelkisegély-kulturális központot szeretnénk létrehozni, népfőiskola mintájára – Csaba testvér nevezi Pacsirtaháznak” – mondja Nagy Éva Vera, akit az építési szándékról kérdezünk. Az iskolanővér másodkarnagyként Czakó Gabriella kórusvezetővel együtt 2005 óta vezeti a gyermekkórust.
A zenés missziót végző nővéreket az a szándék vezette a nyárádmenti falvakba, hogy a muzsika, a kóruséneklés segítségével éltető és élni segítő közösségeket hozzanak létre, lehetőséget teremtsenek, reményt ébresszenek, segítsék a szülőföldön maradást a székelyföldi gyerekek, fiatalok számára.
„Jelenleg 70 gyerek tagja a kórusnak, van köztük 9 éves is, de 10-12 az átlagéletkor a gyermekkórusban. Akadnak idősebb tagok is, 16 év fölöttiek, sőt visszajáró huszonévesek is, így ha azokkal lépünk fel, akkor ifjúsági kórusnak nevezzük” – mondta Nagy Éva Vera.
Hozzátette, a kórus Nyárádremete, Nyárádköszvényes, Mikháza, Deményháza, Székelyhodos, Jobbágytelke és Szováta gyermekeiből verbuválódott, a szovátai gyerekek nagy része Böjte Csaba Szent József Gyermekotthonához tartozik.
Az úgynevezett Pacsirtaházban a zenei nevelés mellett lelkisegély-szolgálatot is működtetnének. Az álom megvalósítására a Boldogasszony iskolanővérek szerzetesrendje kapott is egy telket már a gyulafehérvári római katolikus egyházmegyétől: Szováta határában egy másfél hektáros területen egy hónap múlva el is kezdenek majd építkezni.
„Egyelőre ígéreteink vannak, meg pályázatokat nyújtottunk be, valamint egy-két vállalkozótól adományt is kaptunk. Kós Károly stílusában képzeltük el az épületet – olyan házat szeretnénk, amelyet folyamatosan lehet majd bővíteni” – mutatott rá az iskolanővér. A Pacsirtaház létrehozásának támogatására biztat Böjte Csaba ferences szerzetes is.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!