
Fotó: Kinda Botond
Negyvenéves az erdélyi táncházmozgalom, a jubileum alkalmából péntektől vasárnapig táncháztalálkozót tartanak Székelyudvarhelyen. Az eseményen három helyszínen lesznek párhuzamosan táncházak, folyamatos tánctanítással.
2017. szeptember 20., 16:222017. szeptember 20., 16:22
Székelyudvarhelyen 35 éve nem rendeztek táncháztalálkozót, a mostanit a 40. évforduló jegyében szervezik meg. „A rendezvényen a táncházon kívül számos színes program lesz, gyümölcsfesztivál, kirakodóvásár, gyerekfoglalkozások, ezért családoknak, gyerekeknek is érdemes kilátogatni” – mondta Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
A székelyudvarhelyi eseményen három helyszínen lesznek párhuzamosan táncházak, folyamatos tánctanítással.
Fotó: Pál Árpád
„Jól szórakozunk, beszélgetünk, akár párt tudunk választani a táncházban. Erre ráépül, hogy saját kultúránk levegőjét szívjuk magunkba, de a zenének és a táncnak léleképítő és közösségformáló szerepe is van” – fogalmazott Kelemen László.
Major Levente hegedűs elmondta, hogy 1992-ben tartották a műsor ősbemutatóját Könczei Árpád rendezésében és koreográfiájával, az Üsztürü zenekar kíséretében.
Az erdélyi táncházmozgalom kibontakozása az 1972-ben kezdődő magyarországi táncházmozgalom mintájára történt, céljául a hiteles népi táncok elterjesztését, a magas kultúrába való beemelését, népszerűsítését tűzte ki.
Fotó: Adatbank.ro
Közvetlen elindításában és kibontakozásában nagy szerepe volt Kallós Zoltánnak, aki főképp a mezőségi és a gyimesi csángó hangszeres zene gyűjtésével és népszerűsítésével teremtett hiteles alapot a táncházmozgalom számára; valamint Könczei Ádámnak, aki nemcsak népszerűsítésén, hanem szakmai alapokra helyezésén is fáradozott. A táncházmozgalom elválaszthatatlanul összefonódott a hiteles népzene felkarolásával.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!