
Fotó: Mihály Csaba
Egyed Ákos akadémikus-történész több mint hatvanéves munkásságát ismerték el az Udvarhelyszéki Tudományért díjjal szombat délután a kilencedik alkalommal megünnepelt magyar tudomány napja alkalmából Székelyudvarhelyen.
2015. november 15., 19:322015. november 15., 19:32
A városháza Szent István Termében ismeretterjesztő konferenciát tartottak, amelyen a hamarosan kiadásra kerülő Székelyföld története című háromkötetes kiadvány tartalmát mutatták be a szerzők és szerkesztők. A délelőtti konferencián közel nyolcvan érdeklődő volt jelen.
Délután a rendezvény zárómozzanataként ismerték el Egyed Ákos tudományos tevékenységét Sánta Csaba szovátai szobrászművész bronz kisplasztikájával és a kutatói munkát méltató oklevéllel. Hermann Gusztáv Mihály, az Areopolisz Egyesület elnöke az Udvarhelyszéki Tudományért díjról elmondta, olyan személyeket is kitüntetnének vele, akik nem Udvarhelyszéken élnek és dolgoznak, viszont kiemelten csatlakoznak az udvarhelyi kezdeményezésekhez.
Mint mondta, Egyed Ákos nevezésekor egyből rábólintott, hiszen ő is csatlakozott az Udvarhelyszékről elindult történészi munkához. Az ünnepi díjátadón Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is köszöntötte az egybegyűlteket, a díjazottról pedig elmondta, olyan tudós, aki sokéves munkásságával bizonyította, lehet és érdemes tenni, alkotni.
„Nem vagyok mai csirke, sok mindent megéltem” – fogalmazott Egyed Ákos. A nyolcvanöt éves történész a háromszéki Bodosban született, több mint hatvanéves kutatói munkáját pedig ma is aktívan folytatja. Megjelent cikkei, tanulmányai és önálló kötetei terjedelmes sora hűen tükrözi a Székelyföld és a székelység kutatásába fektetett energiáját.
A díjazottról készült kisfilmben – amelyet a díjátadón vetítettek le – elhangzott, Udvarhelyszéket érintő írásai tanulmánykötetekben, ismeretterjesztő lapokban és nagyobb lélegzetvételű munkáiban is megjelentek, ám emellett nincs olyan Udvarhelyszéken élő történész, akinek tevékenységét közvetlenül baráti tanácsaival vagy tanulmányai, kötetei által ne befolyásolta volna. A székely anyavároshoz családja is szorosan köti, ugyanakkor a díj átvételekor elárulta, a tudományos munkán túl Székelyudvarhely érzelmileg is fontos számára, hiszen egykoron ide udvarolt.
A magyar és az erdélyi történelemben különös, rendkívüli színfolt a székelység – fejtette ki Egyed Ákos. A kisfilmben készített interjúban elmondta, a gyerekként megtapasztalt 1944-es események ösztönözték a történelem kutatására, munkája során több kérdésben rájött, hogy kevés a forrás, ezért sokféle interpretáció létezik. Továbbá kiderült számára, hogy sok kérdés nem eléggé kutatott, a nagy összefoglalók ellenére is hiányoznak azok a részletek, amelyek a székelyek sajátosságait tárják fel, ezért kezdeményezte egy nagy székely monográfia elkészítését.
A háromkötetes kiadvány szerkesztőbizottságának elnöki tisztségét a székelyudvarhelyi városvezetés felkérésére vállalta el. Kolumbán Zsuzsanna programfelelős, a bizottság titkára elmondta, a mintegy kétezer oldalas kiadvány már az előkészítés fázisában van, év végén, legkésőbb jövő év elején a boltokba kerül a több magyarországi és erdélyi kutatóintézet és egyetem munkatársainak összefogásából létrejött monográfia.
„Egy ember manapság egyedül nem tud elérni nagy dolgokat. Olyan kutatásokat kell végezni, amelyekre egy embernek nem jut ideje, de ha összefogunk, és megosztjuk a munkát, akkor könnyebb, összeállhat valami, amit közös nevezőre lehet hozni” – magyarázta az akadémikus-történész, aki úgy véli, a háromkötetes Székelyföld-monográfia hiánypótló, és éppen e hiány hívta tulajdonképpen életre.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!