Hirdetés

Székelyföldi felolvasómaratonok

Erdélyben egyedül Gyergyószentmiklóson szervezték meg az idén a Wass Albert-felolvasómaratont, a hétvégén mintegy harmincöten olvastak fel az író és más erdélyi magyar alkotók műveiből.

Hírösszefoglaló

2013. február 18., 07:122013. február 18., 07:12

Amint azt Bicsak Péter, az esemény egyik szervezője elmondta, a résztvevők között kevés volt a fiatal – a jelek szerint őket nem mozgatta meg a rendezvény –, ellenben jelen voltak azok, akik a januári Wass Albert-megemlékezést szervezték – jelezve, hogy nem ijeszti meg őket az ellenük indult hatósági vizsgálat. 

Kis Portik Irén, a január 8-i Wass Albert-megemlékezés egyik szervezője elmondta, az eseményt követő napokban lezajlott rendőrségi kihallgatások után most csend van, semmiféle értesítést nem kaptak arról, hogy hivatalosan vizsgálat folyna ellenük. Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából szintén felolvasómaratont szerveznek: Csíkszeredában holnap reggel 9 és délután 3 között a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében vehetnek részt az eseményen az érdeklődők. A könyvtár nem először kapcsolódik be a felolvasómaraton szervezésébe, a rendezvénysorozat 2009-ben indult a székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Cimbora Gyermekek Klubja szervezésében. A rendezvény célja, hogy minél többen részt vegyenek a közös olvasásban bárhol a nagyvilágban, és továbbadhassák az olvasás örömét.

Tavaly hét ország, 115 település 16 183 olvasója vett részt a nagy közös olvasásban. Ebben az évben Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából a maraton Gárdonyi műveinek felolvasásával folytatódik. A könyvtárba iskolai osztályokat, csoportokat várnak, ugyanakkor érdeklődő felnőtteket, családokat is, fel lehet olvasni különálló részleteket vagy  egyetlen mesét, novellát, elbeszélést, regényt. A felolvasást az iskolákban is, az osztálytermekben, tanóra keretében is megszervezhetik. A felolvasómaratonra vonatkozó további információk a 0720-544093-as telefonszámon igényelhetnek az érdeklődők. Gárdonyi – eredeti nevén Ziegler Géza Gárdony-Agárdpusztán született 1863-ban, és Egerben hunyt el 1922-ben. Az író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus a századforduló magyar irodalmának kiemelkedő alakja, művei máig népszerűek. 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés