
Fotó: Rab Zoltán
Hetven évvel ezelőtt a mostani intézmény elődje, a Székely Színház is műsorára tűzte, most a 70. évfordulót ünneplő Marosvásárhelyi Színház Tompa Miklós Társulata készül a Csárdáskirálynő bemutatójára.
2015. december 23., 19:112015. december 23., 19:11
December 31-én, szilveszter estéjén adja elő a társulat az operettek királynőjét, a 100 éve örökzöld művet, Kálmán Imre nagyoperettjét. A bemutatót beharangozó sajtótájékoztatón Keresztes Attila, a társulat művészeti vezetője elmondta, remek rendezővel, nagyszerű karmesterrel dolgoznak együtt.
A darab egy csodavilágot idéz, amelyben minden benne van, ami „monarchikum\". Kálmán Imre–Békeffi István–Kellér Dezső–Gábor Andor Csárdáskirálynő című nagyoperettje öt éve van műsoron Bukarestben, játszották Afrikában és Japánban, lefordították kínaira, oroszra, előadták egy időben Bécsben és Moszkvában, Szentpétervárott és New Yorkban.
A legnépszerűbb operett
A marosvásárhelyi produkció rendezője Tasnádi Csaba, Vereczki Szilvia szerepében Fülöp-Gergely Tímea operaénekesnőt láthatja a közönség, Edvint Bokor Barna játssza. Olyan „gigaslágereknek\" nevezte a rendező az előadás dalait, amelyek közül mindenki el tud dúdolni legalább egyet-kettőt.
A világ legismertebb operettjét Bécsben német nyelven mutatták be 1915-ben, rá egy évre pedig a magyar premiert is megtartották. Tasnádi elmondott egy érdekességet is: már javában dúlt az első világháború, amikor műsorra tűzték a nagyvárosok színházai, a mű pedig nem ismert határokat és frontvonalakat: egyszerre játszották az egymással szemben álló nemzetek. Az orosz hadifogolytáborokban a rabok fejből leírt kottából, szövegből, a saját maguk varrta ruhában, cipőben adták elő, szórakoztatták egymást.
A főszerepet játszó Fülöp-Gergely Tímeáról a rendező elmondta, operaénekes létére prózában is megállja a helyét, az Edvint alakító Bokor Barna pedig prózai színészként „operai magasságokba tud emelkedni\".
Nagy fába vágták a fejszét
„A színház nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, de Vereczki Szilvia kivételével valamennyi szerepet ki lehetett osztani a társulat tagjainak\" – hangsúlyozta Tasnádi Csaba. Bokor Barna korábban nem foglalkozott a művel, zenéjével találkozott csak. Valamikor, fiatalabb korában gondolt arra, hogy szép lenne ezt eljátszani. Most beteljesedik egy álom – mondta a színész, aki nagy kihívásnak érzi az énekes szerepet, és azt, hogy „hangjával be kell töltenie a színpadot\". Fülöp-Gergely Tímea elárulta, ez az első operettszerepe. Az operettet, mivel szórakoztató műfaj, könnyebb átélni, de énekelni ugyanúgy kell, mint az operát – mondta.
Titáni munkát végzett a karmester
Incze G. Katalin zenei vezető és karmester titáni munkát végzett – hangzott el a sajtótájékoztatón, hiszen prózai csapattal kellett zenei minőséget létrehoznia. A Csárdáskirálynő a harmadik előadás, amelyben nagyzenekaros előadást dirigál Marosvásárhelyen – olvasható egy vele készült interjúban, – a My Fair Lady volt az első 2012-ben, tavaly pedig a Mágnás Miska következett.
A színház részéről ez nem „muszájfeladat\" – hangsúlyozta Gáspárik Attila színházigazgató, hozzátéve, hogy csak az igényes nézőknek szól az előadás, hiszen rengeteg munka van benne. Több mint hatvanan szerepelnek, rajtuk kívül pedig hatalmas stáb dolgozik a színfalak mögött.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!