Hirdetés

Százéves örökzöld szilveszterre

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

Hetven évvel ezelőtt a mostani intézmény elődje, a Székely Színház is műsorára tűzte, most a 70. évfordulót ünneplő Marosvásárhelyi Színház Tompa Miklós Társulata készül a Csárdáskirálynő bemutatójára. 

Antal Erika

2015. december 23., 19:112015. december 23., 19:11

December 31-én, szilveszter estéjén adja elő a társulat az operettek királynőjét, a 100 éve örökzöld művet, Kálmán Imre nagyoperettjét. A bemutatót beharangozó sajtótájékoztatón Keresztes Attila, a társulat művészeti vezetője elmondta, remek rendezővel, nagyszerű karmesterrel dolgoznak együtt.

A darab egy csodavilágot idéz, amelyben minden benne van, ami „monarchikum\". Kálmán Imre–Békeffi István–Kel­lér Dezső–Gábor Andor Csárdáskirálynő című nagyoperettje öt éve van műsoron Bukarestben, játszották Afrikában és Japánban, lefordították kínaira, oroszra, előadták egy időben Bécsben és Moszkvában, Szentpétervárott és New Yorkban.

A legnépszerűbb operett

A marosvásárhelyi produkció rendezője Tasnádi Csaba, Vereczki Szilvia szerepében Fülöp-Gergely Tímea operaénekesnőt láthatja a közönség, Edvint Bokor Barna játssza. Olyan „gigaslágereknek\" nevezte a rendező az előadás dalait, amelyek közül mindenki el tud dúdolni legalább egyet-kettőt.

A világ legismertebb operettjét Bécsben német nyelven mutatták be 1915-ben, rá egy évre pedig a magyar premiert is megtartották. Tasnádi elmondott egy érdekességet is: már javában dúlt az első világháború, amikor műsorra tűzték a nagyváro­sok színházai, a mű pedig nem ismert határokat és frontvonalakat: egyszerre játszották az egymással szemben álló nemzetek. Az orosz hadifogolytáborokban a rabok fejből leírt kottából, szövegből, a saját maguk varrta ruhában, cipőben adták elő, szórakoztatták egymást.

A főszerepet játszó Fülöp-Gergely Tímeáról a rendező elmondta, operaénekes létére prózában is megállja a helyét, az Edvint alakító Bokor Barna pedig prózai színészként „operai magasságokba tud emelkedni\".

Nagy fába vágták a fejszét

„A színház nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, de Vereczki Szilvia kivételével valamennyi szerepet ki lehetett osztani a társulat tagjainak\" – hangsúlyozta Tasnádi Csaba. Bokor Barna korábban nem foglalkozott a művel, zenéjével találkozott csak. Valamikor, fiatalabb korában gondolt arra, hogy szép lenne ezt eljátszani. Most beteljesedik egy álom – mondta a színész, aki nagy kihívásnak érzi az énekes szerepet, és azt, hogy „hangjával be kell töltenie a színpadot\". Fülöp-Gergely Tímea elárulta, ez az első operettszerepe. Az operettet, mivel szórakoztató műfaj, könnyebb átélni, de énekelni ugyanúgy kell, mint az operát – mondta.

Titáni munkát végzett a karmester

Incze G. Katalin zenei vezető és karmester titáni munkát végzett – hangzott el a sajtótájékoztatón, hiszen prózai csapattal kellett zenei minőséget létrehoznia. A Csárdáskirálynő a harmadik előadás, amelyben nagyzenekaros előadást dirigál Marosvásárhelyen – olvasható egy vele készült interjúban, – a My Fair Lady volt az első 2012-ben, tavaly pedig a Mágnás Miska következett.

A színház részéről ez nem „mu­száj­feladat\" – hangsúlyozta Gáspá­rik Attila színházigazgató, hozzátéve, hogy csak az igényes nézőknek szól az előadás, hiszen rengeteg munka van benne. Több mint hatvanan szerepelnek, rajtuk kívül pedig hatalmas stáb dolgozik a színfalak mögött.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés