Hirdetés

Szatmáron lép fel Kilyén

Két vendégelőadásban is látható lesz a hét végén Szatmárnémetiben Kilyén László, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művésze. Az egykori szatmári színészt László Zsuzsa kíséri el a partiumi városba.

Végh Balázs

2011. február 09., 10:282011. február 09., 10:28

A két előadót a Spiró György Prah című darabjából készült előadásban láthatja a nagyérdemű a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdiótermében február 12-én, szombaton délután 5-től és este fél 8-tól. Emellett 13-án, vasárnap délután szintén 5-től és fél 8-tól tekinthetik meg az érdeklődők 55 címmel Kilyén pályáját összegző előadását.

Egyszemélyes pályaösszegző estjét 55. születésnapja apropóján viszi színpadra a művész. „Szerettem volna valamit megmutatni abból, ami az életemről szól, amit össze tudnék állítani a kedvenc monológjaimból, verseimből és énekeimből, azokból is, amelyeket nem is énekeltem nyilvánosan. Akadtak versek is, amelyeket nem mondtam el nyilvánosan. Öszszegyűjtöttem ötvenöt darabot, de nagyon megijedtem, mert egy közel háromórás előadás állt össze, amit mégsem lehet közönség elé vinni egyéni műsorként. Elkezdtem válogatni, és körülbelül 25–30-ból választottam ki egy-egy mondatot, egy-egy szót vagy gondolatot vagy éppen egy-egy hosszú monológot. Van például négy-öt monológ, amit a Vak Béla királyból, a Caligula helytartójából, Sütő Egy lócsiszár virágvasárnapjából, illetve az Electrából vettem. De van egy rész a Micimackóból, a Dilis Resnerből vagy a Macskajátékból, a Csirkefejből” – vallotta a produkció kapcsán a művész. Az előadásokra felnőtteknek 15, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 10 lejes áron válthatók jegyek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés