
A világcirkusz című táncszínházi produkciójával vendégszerepel Szatmárnémetiben a nagyváradi Szigligeti Színház a Harag György Társulat meghívására.
2015. február 11., 19:492015. február 11., 19:49
Az előadás február 13-án, pénteken 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében látható. A produkció alapja Nagy Dániel Cirkusz című kisregénye, amelyet Bodolay Géza Jászai Mari-díjas színházi rendező, egyetemi oktató dramatizált. Az előadás rendező-koreográfusa Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész és koreográfus, színházi rendező, a Szegedi Kortárs Balett művészeti igazgatója.
Kimondottan az I. világháború a témája Nagy Dániel Cirkusz című regényének (Arad, 1926): a mű gerincét alkotó cirkuszi előadás tulajdonképpen a lezajlott háború allegóriája. Az expresszionista hangvételű alkotás hatalmas látomás a háború borzalmairól; felépítésében egyrészt a groteszk és az abszurd, másrészt a realista mozzanatok gyakori együttes alkalmazása fokozza a háború elembertelenítő mivoltának ábrázolását.
Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Bianca Imelda Jeremias, a világítástervező Stadler Ferenc, rendezőasszisztens Szőke Zsolt. A főbb szerepekben Dobos Imre, Dimény Levente, Csatlós Lóránt, ifj. Kovács Levente, Tasnádi-Sáhy Noémi, Hunyadi István, Kiss Csaba, Kocsis Gyula, Szabó Eduárd és Szotyori József látható.
A produkciót a Szigligeti Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes közösen készítette el és adja elő. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mail címen lehet érdeklődni. Az előadás a Harag György Társulat és a Szigligeti Színház között tavaly megkezdett bérletcsere-megállapodás folytán érkezik Szatmárnémetibe.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!