
Fotó: Pinti Attila
A versben hisz, a nyelvben él – vallja Szabó T. Anna költő, író, műfordító, aki a Kolozsvári Állami Magyar Színház meghívására érkezett szülővárosába a magyar költészet napján.
2017. április 12., 18:302017. április 12., 18:30
A stúdióteremben tartott kedd esti, telt házas beszélgetésen a meghívott Visky András drámaíró, a színház művészeti vezetőjének kérdésére elmondta: az 1987-es kitelepülésük élményét mai napig nem tudta megírni. „Ha tudtam volna mesélni, már elmeséltem volna\" – fogalmazott, de mivel nagyobbik fia 15 éves lesz – akárcsak ő Magyarországra való költözésükkor – rá kell szánnia magát. Erről csak prózában tudna írni, mivel a vers túl kijelentő, az esszé ellenben csak „próbálkozik\".
A versformák kifinomult művelője, költészete egyszerre tiszteletteljes és modernista, ami sokszor gyanakvást szül, mutatott rá Visky András. „Nagyon nehéz bizonyítani az embernek, hogy komoly, amit mond\" – vélte a meghívott, aki saját szavai szerint úgy érzi magát, mint egy tükörteremben, ahol tudatosan reflektál mindenre, de nem tudja megtervezni, így csak bízni tud abban, hogy van kijárat. A hang, ahogyan beszél, nagyon érthető, de amiről beszél, már nem, mondta az Elhagy című kötete kapcsán, melyet túl csupasznak ítélt a kritika. „Csak magam akartam lecsupaszítani, elég zavarbaejtő ez, de akkor annyira kiszolgáltatott és csupasz helyzetben voltam\" – jelentette ki a kérdező megjegyzésére, miszerint a kötetben az Isten-kérdés egy anya testi tapasztalataként jelenik meg. Hozzátette, sokan hiányolták a kötetből az iróniát, de míg a halálra nyelvet ölthetünk, a születés – amiről a könyv szól - nem ironizálható.
„Az ambícióm mindig az írás volt, és hogy megmutassam, a vers hogyan működik\" – jelentette ki Szabó T. Anna, hozzátéve, számára a megszólalás tisztasága és a vers képi ereje a fontos. A verset nemcsak írja, hanem mondja is, magának és másoknak. A kolozsvári közönségnek is példátlan beleéléssel olvasta fel költeményeit, kijelentve: dallam nélkül nincs vers.
Első prózakötetét, a tavaly megjelent Töréstesztet – mely az est címét is adta – a harag könyvének nevezte, mivel kiadta benne indulatait. Versszerűen ír novellát is, vallotta be, regényt pedig – bár mindig arra készült – azért nem ír, mivel ebből a sungból nem lehetne, másrészt egy regényíró mellett élve látja, hogy néha milyen fájdalmas. „Egy házban egy oroszlán bőven elég\" – utalt férjére, Dragomán György íróra, hozzátéve, gyerekeik miatt nem lehetnek mindketten regényírók. Nagyszülei örökségéről elmondta: nagyapja, Szabó T. Attila nyelvész, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerkesztője tanította meg arra, hogyan lehet egy nagy vállalkozást vinni a vállán, míg nagyanyja egész életével arra példa, hogyan lehet és kell támogatni ezt a munkát.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.