
A járványügyi intézkedések függvényében a Charley nénje című előadás is bekerülhet a társulat műsortervébe
Fotó: Czinzel László
Felújított előadásokat, majd új produkciókat is szeretne játszani június 15-e után szabadtéri színpadon a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
2020. június 01., 17:542020. június 01., 17:54
2020. június 01., 20:452020. június 01., 20:45
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata nagy izgalommal készül a visszatérésre, miután a tervek szerint a hónap elejétől újra lehet előadásokat tartani szabadtéren. Javában tartanak a különböző előkészítő és szövegösszemondó próbák, ezzel párhuzamosan pedig már a fellépési körülmények kialakításán is dolgoznak – közölte szerkesztőségünkkel a társulat.
Közleményükben megjegyzik, hogy
Ezeken a színpadokon lép majd fel a Dinu Lipatti Filharmónia is, szimfonikus, illetve kamarakoncertekkel. „A szabadtéri nagyszínpadon népszerű, zenés előadásokat újítunk fel. Kisebb szereposztásúakat, amelyek megfeleltethetők a járványügyi intézkedéseknek. Június 15-e után előbb felújított előadásokat, majd később új produkciókat is szeretnénk játszani” – mondta Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója.
A Színház a múzeumban program részeként a Harag György Társulat művészei a Szatmár Megyei Múzeum időszakos és állandó kiállításainak tematikájához kapcsolódva szeretnének produkciókat létrehozni. A tervek szerint a City Rádióval együttműködésben
A nyári hónapokban folytatódik a Havi Dráma felolvasószínházi előadássorozat, a szabadtéri színpadon és az online térben is. Nem ér véget a Nézz vissza Haraggal című sorozat sem: a társulat Youtube-csatornájára újabb előadásfelvételek kerülnek fel a folytatásban. A magyar társulat színészei csatlakoznak majd a Mihai Raicu Társulat tagjaihoz is, a kétnyelvűre tervezett lakótelepi színházi előadások alkalmával.
Harag Györgyre emlékeznek Marosvásárhelyen
Fotótárlattal tiszteleg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a 95 éve, 1925. június 4-én született Harag György színházrendező emléke előtt. A magyar tagozaton rendezett Szerelem és a román tagozaton rendezett Cseresznyéskert című előadásaira fókuszáló kiállítás kétnyelvű megnyitóját június 4-én, csütörtökön 18 órától online közvetítik a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu Társulat Facebook-oldalán. A megnyitót követően a kiállítást péntektől vasárnapig 10 és 13 óra között tekinthetik meg az érdeklődők a színház előcsarnokában. Az egészségügyi biztonsági szabályok betartása érdekében a színház felhívja látogatói figyelmét, hogy a kiállítás megtekintéséhez előzetes online regisztráció ajánlott.
Harag György rendező az 1962 utáni marosvásárhelyi és a romániai színjátszás egyik meghatározó egyénisége. Munkásságában szintézist teremtett a realista magyar és a reteatralizált román színház közt, új színházi megközelítést és formát hozva létre, melyben a drámák pontos elemzését és a nagyrealizmust ötvözi a képiséggel, a metaforikus gondolkodásmóddal, az expresszív, felfokozott színészi játékkal, európai rangú előadásokat hozva létre.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!