
Fotó: A szerző felvétele
„Olyan szerzők darabjai közül válogattunk, akik különböző földrajzi térben és különféle kulturális miliőben élnek, alkotnak. E sorozat első előadása tavasszal volt, amikor a budapesti Tasnádi István Paravarieté című darabját mutattuk be. Ősszel, novemberben, a kortárs fiatal, román szerző, Gianina Cărbunariu Stop the tempo című drámáját állítjuk majd színpadra. Most pedig az erdélyi Láng Zsolt Télikert című drámáját választottuk” – nyilatkozta lapunknak a Yorick vezetője, Sebestyén Aba színművész a Láng-darab első olvasópróbáján.
A Télikert ősbemutatója ezelőtt két évvel, Gyergyószentmiklóson volt. A marosvásárhelyi előadás abból a szempontból úttörő jellegű, hogy abban a városban, ahol az író immár 18 éve él és dolgozik, még soha nem játszottak Láng Zsolt-darabot. A bemutatót szeptember végére időzítették, az előadást László Csaba színművész rendezi, a szereplők a színházművészeti egyetem harmadéves diákjai lesznek. Családtörténetről van szó, melyben az apa és az anya szerepét is huszonévesek alakítják majd. „Merészkedtem kissé alkotó módon hozzányúlni a darabhoz. Olyan szereplők is lesznek az előadásban, akik az eredeti színműben nem léteznek. A szerzőnek is elmondtam az ötleteimet, és nem volt kifogása ellenük” – mondta a színész, amikor a rendezői elképzeléseiről faggattuk. „Próbálunk formabontók lenni. Elvont figurákhoz elvont díszlet passzol. Most gondoljuk ki az egész koncepciót” – jegyezte meg a díszletet és a jelmezeket tervező Lukács Ildikó. A Yorick Stúdió főbb jellemvonásait, célkitűzését így jellemezte: „Itt másfajta dolgok történnek, mint a kőszínházban, a Nemzetiben. Közönséget nevel magának a Yorick. Ez az egyik cél: megszerettetni a fiatalokkal a színházat. A főiskolások számára jó gyakorlat, szokják a közönséget.”
Az őszi bemutatót a Yorick Stúdió hagyományos székhelyén, a marosvásárhelyi várban, a Mészárosok bástyájában tartják majd.
M. É.
Láng Zsolt
Az Ady Endre-, Déry Tibor-, Márai Sándor- és József Attila-díjas író 1958-ban született Szatmárnémetiben. Mérnöki diplomát szerzett. 1990-től a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat, valamint az Éneklő Borz hangos folyóirat szerkesztője. Kötetei: Fuccsregény (novellák) Kriterion, 1989. Perényi szabadulása (regény) JAK-Pesti Szalon, 1993. A Pálcikaember élete (rövid történetek) Polis-Kriterion, 1994. Hányan mentek Piripócsra? (esszék) KOMP-PRESS – Korunk Baráti Társaság, 1995. Az ég madarai. Bestiárium Transylvaniae I. (regény) Jelenkor, 1996. A tűz és a víz állatai. Bestiárium Transylvaniae II–III. (regény) Jelenkor, 2003. Berlinév, Koinónia, 2004. Itthonév, Koinónia, 2005. Díjai: Ady Endre-díj – 1999, Déry Tibor-díj – 2003, A Romániai Írószövetség díja – 2003, Márai Sándor-díj – 2005, József Attila-díj – 2005, Alföld-díj – 2005.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.