2009. június 30., 10:022009. június 30., 10:02
Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere Sütő Andrást Bolyaihoz és Einsteinhoz hasonlította, azzal a különbséggel, hogy Sütő nagyságát, jelentőségét felismerték a kortársak. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, amely immár a Bolyaiak és Sütő András városa – mondta Csegzi. Dobos László pozsonyi író az erdélyi írótárs történelmi szerepéről beszélt, míg Szakolczay Lajos budapesti irodalomtörténész és Lázok János, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem tanára, Sütő-kutató stilisztikai szempontok alapján elemezte az író életművét.
Markó Béla RMDSZ-elnök szerint az 1989 előtti Sütő-kultuszt bizonyos fokig kényszerhelyzet szülte, mivel az itthon maradott, áldozatvállaló emberek közé tartozott. Többéves mellőzés után ma újra szükségünk van az életmű jó értelemben vett kultuszára – tette hozzá.
Borbély László parlamenti képviselő, a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke elmondta: őszre tervezik annak a 12 órás dokumentumfilmnek a bemutatását, amely az 1990-es márciusi marosvásárhelyi eseményekről szól. Sütő András akkor a magyarellenes zavargások megfékezését próbálta elérni, de súlyos sérüléseket szenvedett. „Felvállaltuk a Sütő Andrásról elnevezett utcanév megadásának és az író vásárhelyi szobra felállításának megoldását is” – mondta Borbély. A rendezvény másnapján, vasárnap szülőfalujában, Pusztakamaráson is megemlékeztek Sütő Andrásról.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.