2011. december 06., 11:132011. december 06., 11:13
Gavrucza Tibor RMDSZ-es megyei tanácsos, a művelődésügyi bizottság tagja lapunk megkeresésére elmondta: a határozat alapján a régóta nem használt épület városi tulajdonból megyeibe kerül, mégpedig azzal a céllal, hogy stúdióteremként szolgáljon a nemrég önállósult színházak számára. A nagyjából egy évtizede nem használt belvárosi, Bémer (Ferdinand) téri épületet a Román Filmforgalmazó Vállalattól (RADEF) vette át a váradi önkormányzat még 2009 nyarán. Az, hogy pontosan milyen tervei voltak vele, nem volt világos, de az tény, hogy az évek során több szervezet is jelezte, hogy szeretne benne valamilyen kulturális létesítményt kialakítani, és arról is szó volt már korábban, hogy a moziterem éppen megfelelő volna színházi stúdiónak.
A színházak azonban a megyei önkormányzat kezelésében vannak, ezért volt szükség a mostani átvételre. Az épület ugyanakkor felújításra szorul, ám hogy ez pontosan mikor és milyen forrásból fog megtörténni, még nem derült ki. A 160 négyzetméter alapterületű épület tíz éven át marad a megyei tanács tulajdonában. A határozat szerint öltözőket is kialakítanak majd benne a felújítás során. A színházaknak egyébként jelenleg is van stúdiótermük a Bémer téren, ám nem mindenben felel meg a célnak, meglehetősen szűkös, és emeleti elhelyezkedése sem szerencsés.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.