Hirdetés

Statisztákat válogatott a Liliput Társulat

Harminc diákot válogatott ki a nagyváradi bábszínház a Dzsungel könyve című musical statisztaszerepeire. A Magyarországon és itthon is jól ismert és kedvelt darabot ősszel mutatja majd be a Liliput Társulat.

Nagy Orsolya

2012. április 19., 08:362012. április 19., 08:36

Szőke-Kavinszki András, a társulat művészeti vezetője elmesélte: az elmúlt néhány hétben ötven, 14 és 18 éves kor közötti fiatalt hallgattak meg, közülük harmincan bizonyultak alkalmasnak a színpadi megjelenésre.

Szőke-Kavinszki András szerint a kiválasztott fiatalok jó része annyira tehetséges énekben és mozgásban, hogy a társulat már komolyan fontolgatja azt a lehetőséget, hogy két fontos szerepet is velük, egy fiúval és egy lánnyal játszasson el, megeshet tehát, hogy Ká, a kígyó, illetve Túna, a lány is diákszínész lesz. A tinik a város és a megye tíz iskolájából érkeztek, s van köztük olyan tehetséges 12 éves is, akit – bár nem éri el az alsó korhatárt – beválogattak a szereplők közé.

A Dzsungel könyvének előpróbái már folynak, a tervek szerint a mostani harminc fiatal közül nem mindenki vehet majd részt a darabban, így őszre az előpróbákon nyújtott teljesítményük alapján valószínűleg csak huszonnégyen maradnak. A munka a nyári vakáció idején sem marad abba: augusztus végén Havasrekettyén táboroztatják majd a beválogatott gyerekeket, ahol továbbfejleszthetik tehetségüket.

Dés László, Geszti Péter és Békés Pál musicaljét Horányi László, az Esztergomi Várszínház művészeti igazgatója rendezi, aki korábban többször is dolgozott Váradon: a Padlás, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, illetve a Mária evangéliuma című musicaleket is ő jegyezte a váradi színtársulatnál.

A premierre novemberben kerül sor a Nagyváradi Állami Filharmónia termében, s a tervek szerint a felújított színházépületben is lesz majd előadás. A Liliput Társulat legközelebbi bemutatója május 20-án lesz, ekkor a Három zsivány című előadást láthatja a közönség.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés