2011. július 14., 08:552011. július 14., 08:55
Az egyhetes rendezvény során az árkosi továbbképző központban és a Szentkereszty-kastély kertjében finn, svéd, norvég és erdélyi művészek alkottak, az itt készült műveket állították ki a képtárban. A Spirál egy rendezvénysorozat része, amely 12 éve indult Felsőörsön, Veszprém megyében, ezalatt a finn, svéd, magyar és erdélyi partnerek felváltva vállalták a házigazdaságot. Minden évben a csatlakozó országok több művésze él és alkot együtt néhány napig, majd közös kiállításon mutatják be műveiket. A szimpózium egyik fontos célja a különböző vizuális kultúrák megismerése, a rokoni vonások és a különbségek számbavétele. A sepsiszentgyörgyi ArtAgora Egyesület az idei Spirál főszervezője utoljára öt éve töltötte be a házigazda szerepét, akkor Sugásfürdőn zajlott az alkotómunka, és akkor is a Gyárfás Jenő Képtárban volt a zárókiállítás. Vargha Mihály szobrászművész, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lapunknak elmondta, a rendezvény azért szipózium és nem alkotótábor, mert a művészek az alkotómunka mellett, vetített képekkel bemutatják országukat, műtermüket, alkotásaikat, szakmai előadásokon vesznek részt.
„A Spirál név az élet folytonosságára, a körkörösen felfelé ívelés optimizmusára utal. A vendégek időutazásnak tartották az árkosi tábort, ennek hatására nagy erejű munkák születtek, hatásos anyag gyűlt össze a tárlatra” – mondta Vargha Mihály. A művészek többsége a múzeumnak adományozott egy-egy Árkoson készült alkotást, ezzel tovább gyarapítva az intézmény külföldi gyűjteményét. „A nemzetközi alkotótáborokat, szimpóziumokat nem szabad a magyar nyelvterületre korlátozni, nyitni kell Európa fele, és erre jó lehetőség ez a tizenkét éves kortárs művészeti szimpózium” – fogalmazta meg a múzeumigazgató. A Spirál című tárlat augusztus 26-áig tekinthető meg a Gyárfás Jenő Képtárban.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!