
Fotó: Veres Nándor
A föld szerelme című, sóvidéki származású írók prózáit tartalmazó antológiát mutatták be kedden este Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ pinceklubjában.
2014. március 19., 20:142014. március 19., 20:14
A kötet szerkesztője, Ambrus Lajos író elmondta: a kilencvenes évek elején indították el a sóvidéki, korondi kötődésű tollforgatók a Hazanéző könyvek sorozatot. 2010-ben egy versantológiát adtak ki, idén sikerült a magyar kultúra napjára 25 prózaíró alkotását összegyűjtő antológiát megjelentetni. Ez az antológia egyben a sorozat 25. kötete. Ezek a novellák, tárcák, esszék – ahogy az antológia címe is utal rá – a szülőföld megtartóerejéről szólnak, hangsúlyozta Ambrus.
A szerkesztő Kosztolányi Dezsőt idézte: „A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, és az olvasó, aki olvassa”. A találkozón a jelen lévő szerzők, Bajna György, Beder Tibor, Lőrincz György, Molnos Ferenc, P. Buzogány Árpád és Simó Márton olvasták fel egy-egy rövidebb írásukat. „Könnyű írói műhelyet működtetni Sóvidéken, hiszen Korondon talán a legmagasabb az egy főre eső írók száma” – hangsúlyozta Ambrus Lajos.
A szerkesztő tréfásan hozzátette, hogy aki egyszer Korondon tanított, az íróvá vált, mint mondta, Lőrincz György csak hat hónapot tanított ott, mégis jó nevű irodalmár lett belőle. Nem utolsósorban szerinte a sóvidéki kötődésű szerzőkben van egy közös vonás, nem azt nézik, hogy van-e pénz valamit megjelentetni, hanem leírják azt, amit fontosnak tartanak.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!