2008. december 24., 13:412008. december 24., 13:41
Vinczeffy László festőművész a Kádár Tibor által 1939-ben festett, feltehetőleg Bükszádon készült időskori Sovánka István-portrét restaurálta erre a kiállításra. A múzeum nemcsak Sovánka Istvánnak, hanem a háromszéki üvegművességnek és ezen belül a bükszádi üvegcsűrnek állított emléket – mondta Barabás Hajnalka művészettörténész, a kiállítás kurátora. Mint mondta, azért adta a Törékeny haszontalanságok címet a kiállításnak, mert egy 1951-ben kiadott bükszádi monográfia szerint a falu lakói így nevezték az üvegtárgyakat, amely a főúri családok féltve őrzött kincse volt. A művészettörténész ezt egy adomával illusztrálta, miszerint Apafi fejedelem úgy vette rá a híresen mértéktartó Teleki Mihály kancellárt egy pohár bor elfogyasztására, hogy neki ígérte a gyönyörű üvegpoharat, ha azt kiüríti.
A bükszádi Mikes Ármin Általános Iskolából harminc üvegtárgy, a csernátoni Haszmann Pál Múzeumból pedig tizenhat került be a kiállításra. A sepsiszentgyörgyi múzeum felhívására többen ajánlották fel féltve őrzött Sovánka István-műveiket vagy a bükszádi üveghutában készült tárgyakat, így állt össze a tárlat anyaga, de a kurátor szerint ennél sokkal több ódon üvegtárgy van még a háromszéki otthonokban. Nem csoda, hogy az emberek nehezen válnak meg még csak két hónapra is azoktól a tárgyaktól, amelyeket nagyszüleiktől, dédszüleiktől örököltek – vélekedett Barabás Hajnalka. Biró Rózsa muzeológus a nagymamája padlásán talált rá a gondosan elcsomagolt üvegtárgyakra. Mint mondta, nem sejtette, hogy Bükszádon készültek, de a szakemberek vizsgálata után azok is bekerültek a tárlat anyagába. Az üvegművész életét Cserey Zoltán vázolta, aki szerint nem tudható, hogy 1907-ben a szakmai elismerés és megbecsülés csúcsán Sovánka István miért költözött Felvidékről Háromszékre, csak feltételezik, hogy gróf Mikes Ármin csalogatta ide, Sovánkát pedig a szakmai és anyagi előnyök lehetősége vonzotta. A huta 1914-ben a világháború kitörésével bezárt, és ezzel Sovánka is felhagyott az üvegművészettel. Fényképészettel, faszobrok és gyermekjátékok faragásával, festészettel kezdett foglalkozni, a család fenntartását a Bükszádon berendezett játékgyár vagy műhely szolgálta. Szeles József restaurátor Sovánka játékaiból restaurált és rekonstruált néhányat, ezeket a gyerekek a múzeumpedagógiai program keretében ki is próbálhatták.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.