
Nagyszínpadi- és stúdióelőadásokkal, szabadtéri filmvetítéssel várják a látogatókat Szatmárnémetiben a hetedik alkalommal rendezett Sorompók Nélkül Nemzetközi Színházi Fesztiválra május 24. és június 2. között.
2013. május 12., 17:242013. május 12., 17:24
Az Északi Színház hagyományos rendezvénye keretében 27 produkciót láthatnak az érdeklődők. Mint Andrei Mihalache, a színház ideiglenes vezérigazgatója elmondta, bár idén a tavalyi összeg kevesebb mint feléből kellett megoldaniuk a szervezéssel kapcsolatos feladatokat, törekedtek arra, hogy az egyre népszerűbb fesztivál szakmai színvonalát megőrizzék. Kifejtette, nagyon örül annak, hogy nem kényszerültek a rendezvénysorozat megszakítására annak ellenére, hogy a szatmárnémeti önkormányzat a tavalyi 250 ezer helyett mindössze 100 ezer lejjel támogatta a régióbeli teátrumok mustráját.
Bessenyei István, a Harag György Társulat művészeti vezetője a magyar nyelvű előadások kapcsán elmondta: a fesztivál keretében fellép a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című produkciójával, melyet Keresztes Attila, a Harag György Társulat volt művészeti vezetője állított színpadra, illetve látható lesz a Sorin Militaru által rendezett, Parti Nagy Lajos és I. L. Caragiale nyomán készült Karnebál, a Csíki Játékszín előadásában. A beregszászi Ilyés Gyula Színház Csehov művet ad majd elő „Egyfelvonásos komédiák\" címmel, amelyet a budapesti Nemzeti Színház pár hónapja kinevezett igazgatója, Vidnyánszky Attila rendezett.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói Joanna Owsianki Tiramisu című darabját adják majd elő Sebestyén Aba rendezésében, továbbá Bocsárdi László irányításával a Két lengyel darab című produkciót mutatják be. A fesztivál utolsó előadásaként a debreceni Csokonai Színház Scapin, a szemfényvesztő című Moliere darabot adja elő a világhírű rendező, Silviu Purcărete rendezésében. Mindemellett fellép a 10 napos fesztivál keretében a petrozsényi és a karácsonkői társulat, a nagyváradi Artemotion, valamint a színházi mustra hiányozhatatlan vendége, a bukaresti Odeon színház.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!