
Fotó: Kristó Róbert
A legjobb tíz közé válogatták be a csíkszeredai Simon Iringó két fotóját a Sony World Photography Awards 2014 nemzetközi fotópályázat kultúra kategóriájában. A 17 éves lány képeit mintegy 140 ezer fotó közül választották ki.
2014. február 06., 20:122014. február 06., 20:12
Simon Iringó a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola tizedik osztályos diákja, 2010-ben kezdett fotózni. Ekkor lett tagja a csíkszeredai Tanulók Háza Kristó Róbert fotóművész által vezetett fotós alkotóműhelyének. Mivel édesapja is fotózik, gyakran járnak együtt a természetbe, mert mint mondta, legszívesebben állatokat és portrékat szeret megörökíteni.
„A két kiválasztott fotó tavaly készült a Csíkcsicsóban megszervezett megyei farsangtemetésen, ahová az alkotóműhellyel mentünk. Olyan fotókat próbáltam készíteni, amelyek más szemszögből is láttatnak dolgokat, és nem pont azt mutatják be, amit általában egy farsangtemetésen látunk. Ezért is lettek a képek fekete-fehérek, holott a farsangra általában a színesség jellemző\" – magyarázta a fiatal fotós.
A versenyre két fotóval jelentkezett Iringó, és mindkettőt beválogatták a legjobb tíz közé. Romániából még három versenyző fotói kerültek be a legjobbak közé, ők más kategóriában küldtek be munkákat, végleges eredményt áprilisban hirdetnek. Az azonban már biztos, hogy fotóit a Sony World Photography Awards májusban Londonban nyíló kiállításán látni lehet majd.
„A fotózásban leginkább azt szeretem, hogy más szemszögből lehet láttatni a dolgokat, nem úgy, ahogy alapból látjuk. Általában ezek a dolgok körülöttünk vannak, mégsem vesszük észre\" – magyarázta Simon Iringó, aki szerint egy-egy képnek története van. Tanára, Kristó Róbert is az ifjú alkotó különleges látásmódját hangsúlyozta.
„Már az elején megmutatkozott a tehetsége. Látszik a képein is, hogy háttérből fotózik. Nem az a típusú fotós, aki előtérben akar lenni, inkább megfigyeli, körüljárja a témát, és abból építkezik, amit talán más nem is vesz észre. Egy olyan látószöget próbál választani, ami nem evidens. Inkább kivárja a pillanatot\" – méltatta tanítványát Kristó.
Péter Beáta
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!