Sokkolhat-e más népeket, hogy a magyarok véres hurkát is esznek? – Antropológusok a kulturális különbözőségekről

Két részre osztják az előadókat, mindkét részben négy-négy oktató és egyetemi hallgató irányítja a rendezvényt.

Kifejtette, a szakemberek itt olyan példákat szoktak felsorolni, mint a disznótoros ebéd során felszolgált főtt disznóagy vagy a véres hurka, de ilyen lehet a szilvapálinka, a velős csont is. „Így egyre mélyebbre ásunk a saját kultúránkba, és rákérdezünk: mik azok a dolgok, amiket mi természetesnek tartunk, ekként fogyasztjuk, ekként öltjük esetleg magunkra, de egy külső szemlélő, tőlünk távolabb élő népcsoport tagjai esetleg sokkolónak érzékelhetnek” – mondta az egyetemi oktató.

Afrikai, dél-amerikai példák

Szabó Árpád Töhötöm arra is kitért, hogy az előadást „kérdezz-felelek” stílusban állítják össze, igyekszenek úgy alakítani az eseményt, hogy a résztvevők ne csak hallgatókként, hanem aktívan kapcsolódhassanak be és természetesen más, távolabbi kultúrákba is betekintést nyerhetnek.

Globalizáció: egyneműsödés és sokszínűség

Felvetettük a néprajzkutatónak azt is, hogy a világ minden szegletébe elérkezett, elérkezik a globalizáció, és hogy a hagyományos kultúráknak számos életmódbeli, szokásrendbeli, gasztronómiai szegmensét fenyegeti az „egyformává válás”, valamint hogy vajon mely területek a legveszélyeztetettebbek. „Természetesen erről a jelenségről is szó esik a rendezvényen. Ott a kérdés, hogy miért van szükségünk a hagyományos tudásra. Mi azt állítjuk, hogy pont azért, mert nagyon sokféle kulturális hatással találkozunk, így mi magunk válhatunk idegenekké a saját magunk számára, idegenek jönnek a mi környezetünkbe és ahhoz, hogy ezeket az idegen hatásokat, az idegenséget a helyén tudjuk kezelni – akár mi vagyunk idegenek, akár mások –, szükség van erre a látásmódra” – fejtette ki Szabó Árpád Töhötöm.

„A teljes életmódunk ki van téve annak, hogy globalizálódik, de ha észnél vagyunk, oda tudunk figyelni arra, hogy megtartsuk, újrafogalmazzuk azt, amit a sajátunkként ismerünk fel. A kulturális örökség és örökségesítés fogalma és gyakorlata sok mindent le tud fedni és alkalmas arra, hogy ezekre a kérdésekre felhívja a figyelmet” – fejtette ki a néprajzkutató.

– ilyen értelemben nem látható annyira a hagyományos, egyedi kultúra külsőségekben, mint régen. Szabó Árpád Töhötöm azt mondta, a kulturális antropológiában azt szokták mondani, hogy a világ különböző kultúrái már nem úgy hasonlítanak egymásra, hogy mondjuk a Kenya fővárosában élő emberek hasonlóak öltöznek, mint a kenyai vidéki térségek lakói, hanem a kenyai középosztályba tartozóknak hasonló a megjelenése, mint a New York-i középosztályhoz tartozóknak vagy a párizsi középosztály tagjainak – nyilván eltolódó hangsúlyokkal.

Forgalomban tartani a kultúrák egyedi színeit

„A felvetés, hogy a tizenéves ma hasonlóképpen öltözik a világ minden táján, igaz, de – és most magunkat reklámozom – ahogyan mi, antropológusok felhívjuk a figyelmet a kulturális örökségekre, amelyeket az elődeink hagyományoztak ránk, azáltal be tudjuk vinni a színességet a globális sodrásba.

– mutatott rá a néprajzkutató.

Arról is beszélt, hogy egyelőre a négy székelyföldi helyszínen tartják a rendezvényt, de tervezik, hogy Kolozsváron és a Partiumban is megismertetik az érdeklődőkkel, sőt szeretnék Budapestre is elvinni. „Az esemény kifejezetten nem szakmabeli – ami nem azt jelenti, hogy ne látnánk szívesen szakmabelieket is, de elsősorban a nagyközönségnek szól. Úgy építettük fel az előadást, hogy minimális olvasottsággal rendelkezők számára is érthető. Mondjuk, aki már olvasott Jules Verne-t vagy Karl Mayt, vagy szereti az utazási szakirodalmat, esetleg nézi a tévében az utazási műsorokat, annak ez az előadás élvezhető lesz” – fejtette ki a néprajzkutató. Úgy fogalmazott,