2011. december 09., 09:472011. december 09., 09:47
A fel nem ismert vagy félreismert értékekről szóló népszerű mesében nemcsak a már megszokott népmesei ízes nyelvvel, fordulatokkal, agyafúrt megoldásokkal találkozhatnak a gyerekek és szüleik, hanem az egymásra való figyelés fontosságára is felhívják a figyelmüket. A tündérmesét marionett-technikával viszik színpadra. Nagy Kopeczky Kálmán, a társulat vezetője, az előadás rendezője a Krónikának elmondta: a legegyszerűbb technikát választották, a szicíliai botosmarionettekkel dolgoznak, és a bábokon kívül rengeteg apró tárgyat mozgatnak. Ezúttal a színészek nem jelennek meg az előadásban, a gyerekek csak a marionetteket látják, Arlecchinó a fehér bohóc kongatja meg a színházi gongot, ő foglalja keretbe a történetet.
Nagy Kopeczky Kálmán hozzátette: nem véletlen, hogy újra Benedek Elek-mesét választottak, hiszen már a társulat névválasztásakor elkötelezték magukat Elek apó öröksége és szellemisége mellett. „A Benedek Elek által feldolgozott székely népmesék a szép és mély tartalom, a mese bűvölete mellett az igazi értékek megtartására, felvállalására és erkölcsi tartásra nevelnek – mondta az előadás rendezője. – Az öreg király kérdése, hogyan szeretik a lányai, valójában arra vonatkozik, hogyan szeretjük egymást: mint forró nyárban a szellőt, mint a mézet vagy mint az emberek a sót.”
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.